A rum

  – Mi van segédurak! – nem iszunk semmit? Az igaz, hogy elmúltak már az inasévek, meg az is, hogy van segédleveletek, de azt még nem láttuk, hogy inni tudtok-e? Vajon ivásból is megérdemlitek a segédlevelet, vagy netán egyenest a mesterlevelet?

  – De Sanyi bá, mi nem szoktunk inni!

  – Mi sem!... – ugye Bélám? – csak néha-néha leöblítjük a torkunkat, hol egy kis sörrel, hol egy kis rummal. Egész nap a műhelyben emelgetni a fődarabokat, benzinben tisztogatni, javítgatni, nem beszélve a normás macerálásáról, ami teljesen megüli a gyomrunkat. Nem lehet így kibírni szárazon. Ugye Béla?

  – Nem Sanyikám, ezt nem lehet szárazon kibírni.

  – Jól van, siettek, biztos várják a kislányok a segédurakat, mi azért bemegyünk ide a Fehér ökörbe ugye Béla?

  – Hát persze hogy bemegyünk Sanyikám!

  Tényleg ma meg kellene, hívjuk az öreg mestereket. Igyunk áldomást segéddé avatásunk alkalmából. Ők voltak az oktatóink, akiktől sokat tanultunk. Szakmájukat kiválóan értő mesterek, csak ránéztek a kocsira és máris tudták hová kell nyúlni, hol a hiba. Nagy igyekezettel tanítgattak minket a szakma minden fortélyára, hogy jó szakemberekké váljunk mi is és a szakmunkásvizsgánk eredményes legyen.

  – Na majd én megrendelem a hat pohár sört. – szólalt meg Gábor.

  – Valóban sört akartok inni? – Ha már ilyen szépen együtt vagyunk, igyunk inkább egy fél rumot, azzal legalább lehet koccintani, ugye Béla?

  – Igen Sanyikám, azzal tényleg lehet koccintani.

  – Üljünk le? – javasoltuk mi fiatalabbak, kényelmesebb, mint állva s legalább nem lökdösik az embert.

  – Á, nem ülünk le, ugye Bélám? Sietünk, csak legurítjuk ezt a felest és megyünk is.

  Egyikünk beállt a pénztárhoz vezető sorba, mi meg kerestünk egy üres pult részt. Kollégánk hamarosan, kezében egy tálca rummal ügyesen hozzánk sasszézott.

  – Hát akkor igyunk az új segédekre, emelte meg poharát Sanyi bá és kívánok nektek nagyon sok szerencsét, jó munkahelyet, és persze csinos lányokat, jól mondom, ugye Bélám?

  – Természetesen, igyunk az újdonsült segédekre, s egy szusszanásra lehúzták a rumot.

  Én és társaim ímmel-ámmal kortyolgattuk, ugyancsak látszott rajtunk, hogy nem vagyunk szeszesitalhoz szokva.

  – Na, mit mondtam Béla, látod ezek, még azt sem tudják, hogy a rumot nem szabad kortyolgatni. Hibát követtünk el ugye Béla?

  – Igen Sanyikám, nagyot hibáztunk! – hiába tanítottuk meg őket kábelezni, gyújtást állítani, ha a rumot meg nem tudják inni, milyen mesterek lesznek ezek a fiúk?

  – Hozok egy másik rundot – mondja Béla bácsi.

  – Jó hozzál, mutassuk meg, hogyan kell rumot inni!

  – Na, most, jól figyeljetek fiúk! A szátokhoz emelitek a féldecis poharat, most megáll a kezetek egy pillanatra, ugye jól magyarázom Bélám?

  – Eddig tökéletes, csak siess már, remeg a kezem, még kilötyögtetem.

  – Most gondoljatok arra, hogy ez milyen jót fog tenni a gyomornak, aztán egy hirtelen mozdulattal a már előre kinyitott szátokba öntitek a pohár egész tartalmát, szóval így, figyeljetek. – jól csináltam ugye Bélám?

  – Nagyon ügyes voltál Sanyikám!

  – Na, milyen volt fiúk?

  – Kezd a fejembe menni, én még egy deci rumot soha nem ittam, szólalt meg társam és ma még hegedű órára kell mennem.

  – Nem baj, mindjárt megyünk, csak még egy rumot én is hozok a fiúk egészségére. – mondta Sanyi bácsi és a pénztár felé indult.

  A vendéglőben egyre többen lettek. Innen is, onnan is ide-ide köszöngettek. – Te itt, a mestereket ugyan csak ismerik, súgja a társam.

  – Hát ez igaz, ahogy elnézem bólintottam.

  – Sanyi bácsi én nagyon tisztellek, de ha nekem még egy fél rumot meg kell innom, akkor biztos fordítva veszem a kezembe a hegedűt...

  – Ugyan, mit hallok, csak nem fog ki rajtad ez a kis itóka?    – Nézd meg Ernőt a műhelyben, tudod mennyit, iszik, este meg megy az operába zenélni. – Tudod ki az, aki azt a hosszú trombitát tologatja ide-oda. – a múltkor ebédidő alatt a műhelyben kezdett gyakorolni, azt láttátok volna, amikor a Kiss Sanyi füléhez tolta a trombitát, aki éppen a satupad alatt szunyókált. – Az akkorát ugrott, hogy a fejét is beverte a satu aljába. – Micsoda hecc volt, úgy üvöltött, hogy még a forgácsolóból is átrohantak, hogy mi van, baleset történt. – Nahát akkor most már tudjátok, hogyan kell inni a rumot, egészségünkre! Ugye Bélám?

  – Persze Sanyikám, kedves megegészségesedésünkre!

  – Nagyon jó Bélám, addig nincs baj, amíg ezt ilyen szépen mondod.

  Te jó ég túl vagyok a harmadik felesen, a gyomrom kezd emelkedni, ezek nem akarják abbahagyni.

  – Szóval Gabi te hegedülni tanulsz, ezt eddig nem is mondtad?

  – Igen, bevallom, én hegedűs, szeretnék lenni, valami híres zenekarban.

  – Mond! – és mit játszol, valami jó kis cigányzenét?

  – Nem, én kamarazenét játszom, azt tanulom. A szüleim nem bíznak a tehetségemben, ezért adtak szerelőnek. De én tudom, hogy egyszer nagy muzsikus leszek!

  – Így legyen fiam, hát erre inni kell egyet! - Ja, üres a pohár? – majd én hozok még egy kört.

  – Hallottátok az öreg Liszkay bácsi nyugdíjba, megy, kíváncsi vagyok melyikőtök, veszi át a melóját. Bár az öreg Sidek is nyugdíjba készül.

  – Ki az?

  – Tudjátok, aki mindig a fuvolatokban hordja az ebédjét.

  – És miért pont a fuvolatokban?

  – Mert úgy megszokta, hogy egy életen át munka után fuvolázni járt egy zenekarba, később meg a kerületi kultúrházban adott fuvolaórákat. – De amióta szegényt szélütés érte, nem tud már órákat adni, még ezt a kis melót is elég nehezen végzi el, de a fuvolatok mindig nála van, csak most kaját hord benne.

  – Nahát, akkor mondok, hogy egészségünkre!

  – Ha ezt megiszom végem, de nem láthatják, hogy ilyen gyenge legény vagyok! – Holnap rajtam röhögne mindenki a műhelyben, ez a nagyszájú Jani megivott egy felest és kikészült. Hó, hó hórukk, ez lent van, rosszabb, mint a ricinus. Nem tudom elképzelni, hogy van ez, mások kibotorkálnak a toalettbe és egy pár perc múlva józanul, jönnek vissza és isznak tovább, mintha mi sem történt volna. Nekem ez nem megy! De jó lenne már abbahagyni és hazamenni. De ez nem sikerül egyhamar, ahogy elnézem. Társaim is egyre jobban támasztják a pultot. A két mesteren meg sem látszik az ivás, hogy ezek mit össze tudnak inni, ezt nem gondoltam volna róluk. Holnap meg úgy fognak dolgozni, mint a kisangyalok! A normát biztos megint túl fogják teljesíteni – súgja társam réveteg tekintettel.

  – Na mi van...? – már nem iszunk semmit?

  Jól nézünk ki, még mennyit kell inni ahhoz, hogy jó segédek legyünk? Előkerült egy újabb kör.

  Én már totál káros vagyok, undorral húzom le az újabb adag rumot. Már nem tudom követni Sanyi bácsi előadását. Teljesen kába lettem, bizonytalan lábakkal-kezekkel támasztom a pultot, a gyomrom tartalma émelyegve szorítja a torkom, ez a vég. Talán még arra emlékszem, hogy megint egy forduló előkerült, de hogy én azt megittam, vagy sem, nem tudom, de azt sem, hogy mikor és hogyan kerültem haza.  – Örök rejtély marad számomra.

  Egy azonban biztos, hogy azóta rumot nem iszom és nem fogok, erre mérget vehet mindenki, aki engem ismer.