Ti csóró, lerobbant életű
kalapok! Tudjátok ki voltam én egykoron? Ha csöndben vagytok, elmesélem nektek.
Mint trópusi parafakalap beutaztam Afrikát. Gazdám fején jártam a
szafari parkokat. Állatokat gyógyítottunk a trópusi szavannákon. Hány műtéthez
nyújtottam árnyékot, hogy gazdám dolgozni tudjon. El se tudjátok képzelni az
afrikai életet! Én nagyon sokat tudnék nektek mesélni.
Úgy látom, titeket nem érdekel a trópusi állatvilág. Lesír rólatok, hogy
krimi után vágytok, hisz ez a divat manapság. De gondoljatok bele, egy szép
állat-történet is lehet izgalmas.
Barátaim, az én történetemet csak az hallgassa meg, aki az állatokat
szereti!
Egy igen nagy tekintélyű állatorvos volt a gazdám. Hivatásának érezte
szakmáját, állatszeretetét.
Gazdám szokásos reggeli körútjára indult - természetesen a fején velem. Ellenőrizte a körzetét, nem talál-e beteg
állatot, vagy az éjszaka folyamán nem sérült-e meg valamelyik élelemszerzés
közben! Úttalan utakon haladtunk keresztül, mikor egy antilopot látott három
lábán ugrálni. Az állat elnyúlt a fűben, és furcsa síró hang tört elő a
tüdejéből. Főnököm rögtön megvizsgálta, és látta, hogy a bal hátsó lába bokától
lefelé lóg, vagyis csak a bőr tartja. Rögtön a kocsira emelte, és még a kocsija
platóján amputálta a lábát szerencsétlen állatnak.
Az éjszaka nagy valószínűséggel megtámadta valami vadállat, elkaphatta a
lábát, de ugyanakkor valami megzavarhatta, mert futni hagyta szerencsétlent,
aki három lábbal szökdécselt menekülést keresve.
Mire lakására értünk az altató injekció már nem hatott. Az ébredező
antilop már csak a csonkalábán lévő véres kötést érzékelhette.
Gazdám és családja, annyira megsajnálta és megszerette a három lábon
ugráló antilopot, hogy befogadták, családtagként kezelték. Az állat megérezte, hogy
szeretik és nem ment el.
Ja, hogy én, hogy kerültem közétek? Ti erre vagytok kíváncsiak! Hát jó
elmondom: a jó gazdám egy pár év múlva abbahagyta praktizálását. Egy fiatal
állatorvos jött helyébe, engem neki hagyott, mondván igaz nem vagyok fiatal
kalap, de itt jó leszek még egy darabig. Még enyhíteni tudom a napsütés
melegét, a trópusi esőket egy olyan fejen, aki nem kíméli magát ebben a nehéz
munkában. Ahogy elbúcsúzott az öreg orvos család, én rögtön felkerültem egy
szögre és ott csüngtem nagyon sokáig. Egy alkalommal az új gazdám leemelt a
szögről, jól szemrevételezett és megállapította, hogy egy elhasználódott ronda
zsíros kalap vagyok, aki megérett a kidobásra.
Az első adandó alkalommal, egy fekete gyereknek ajándékozott. A gyerkőc
sárkunyhójába vitt, ahol a testvére meglátott és rögtön lecsapott rám! Na,
kalap jókor kerültél ide, éppen szükségem van egy kalapra, a közeli utazásom
miatt. Csak nem utazhatom kalap nélkül egy akkora városba, mint az a – hogy is
kell mondani? "Bu"….. Budapest! Ne mondhassák azt, hogy egy rendes
kalapja sincs ennek a négernek, aki ráadásul tanulni megy Magyarországra.
Fekete gazdámat nagy csalódás érte, mert azt hitte, milyen elegáns ebben
a trópusi parafakalapban. De hamarosan rájött hogy itt más kalapok vannak
divatban. Így aztán én is egy régiség piacon kötöttem ki. Onnan már egyenes
volt az utam a könyvtárszoba faláig.
Hát ennyi volt az én történetem.