IGNÁC EGY IGAZI ÚR
Denevér Ignác
felhordta a padlásra a kukoricacsuhét. Szépen elteregette! – hadd legyen jó
száraz, gondolta, nagyon jó lesz télen melegedni mellette.
Ahogy a meredek tető
zugába nyomkodta a csuhét, egy poros, madár ürülékkel teli pakolt bőröndszerűséget
fedezett fel. Igaz már évekkel ezelőtt is látta, de feledésre ítélte már régen.
De most valami kíváncsiság kerítette
hatalmába. Minek foglal helyet ez az ócskaság itt! Ezzel kirántotta évtizedes
nyugalmából és lecipelte a padlásról.
Szépen lepucolta a vulkánfíber bőröndöt, majd nem kis megerőltetéssel
sikerült a rozsdás zárat kifeszíteni. Nem lepődött meg tudta, hogy Sára a
felesége pörölni fog vele. Haszontalan dolognak tartotta, ezzel a koszos
bőrönddel való foglalatóságot. Mondta is! – Te Ignác inkább fát fűrészelnél,
láthatod, hogy kevés a tüzelő. – Jó - jó, majd arra is sor kerül és kotorászni
kezdett a poros könyvek között. Egy vaskos kötet, a trágyázástant boncolgatta.
Egy másik kötet, valami kottaféle lehetett. Foltos oldalai szétgurult kotta
fejekkel,. Jó lesz tüzelni! – ezzel félrelökte.
Alatta egy illemkódex halványpiros fedele virított ki. Valamikor
élénkpiros színe lehetett. Ignác gondosan letörölgette, és kíváncsian
beleolvasott a kódex előszavába. Majd egyre jobban érdekelni kezdte, az elmúlt
évek udvariassági illemtana.
Sára a feleség többször is rászólt!
De most már mérgesen tegezésre váltva, bár tegezni, csak akkor szokta
férjét, ha ittasan jön meg a kocsmából.
– Ignác! – már harmadszor szólok neked,
gyerünk fát vágni!
Ignác füle mellett elszáguldoztak
Sára szavai. Figyelme teljesen az olvasásra koncentrálódott.
Jé, micsoda illemtudóan társalogtak régen. Hogy tudtak így beszélni?
Ignác gondolt egy merészet és emígyen
szólt feleségéhez.
– Sárika kedvesem megkérhetem szépen, hogy a kifinomult hangszálaidat ne
rezegtesd, oly erősen felém. Félek, hogy fülemnek nem lenne célszerű ez az erős
hang elviselése. Arra kérem drágám, legyen tekintettel füleimre.
– Ignác te, meg vagy hülyülve,
megártott neked a padlás levegője, vagy még a tegnapi buli a haverjaiddal.
– Ugyan szépséges Sárám, miket
gondolsz te felőlem? A fa- fűrészelés ledeklarálná erősen igazi lényemet.
Gondoljon csak bele szépséges feleségem, nem jobb lenne, ha ezt a tevékenységet
neked hagynám, és csókolnám a kis kacsóidat. Esetleg egy favágót fogadnánk.
– Ignác te buggyant, bezsongtál,
vagy megcsípet egy, pőcelégy, idióta lettél? Miket csaholsz itt nekem? Még fiatalabb
korodban sem mondtál ilyen szépeket nekem, csókolod a kezeimet, micsoda dolog
és aztán én menjek fát fűrészelni. Vagy akasszak le egy favágót, ki ingyen
fűrészelne fát. Még normális kajára sem telik, nem még favágóra.
– Azért nem bánom próbáld csak
meg, fűrészeljél egy kicsit, de nagyon vigyázz a kezeidre, amit örömmel
puszilgatnák! De nem tehetem. Szép kis tündér bogaram! Mikor szolgálod fel a te
aranyos férjuradnak az ebédet? Tíz perc múlva 12, rögtön harangoznak, és még terítő
sincs az asztalon, üres az asztal. Siess báránykám, a gyomrom szereti a
pontosságot! Én gyorsan átöltözöm az ebédhez. Te is vedd fel a szép vasárnapi
ruhádat! Vedd a nyakadba azt a gyönyörű aranyláncot, amit akartam neked venni! Drágám
ne ülj mellém, az asztal túl felén illő ülnöd, velem szembe! Ide, itt mutatom!
– Ignác! – ne bomolj, miért fogod
a hokedlit félsz, hogy eldől? Vagy talán a tegnapi paprikás krumpli nem érzi
jól magát, a asztalon, virág nélkül.
– Nem te család szépsége, csak
alád akarom tolni a széket. Ez így illő! – Most látom, hogy át sem öltöztél az
ebédhez
– Nem öltözöm, a bableves nem fog
megsértődni, már megbeszéltem vele.
– Ignác! – ne idegelj! – elég a
badarságaidból. Az evőeszköz készletet, amit nászajándéknak kaptunk az is csak
egy ócska alpaka volt. Alig adtak érte egy kis aprót. Húst ne kérdezd, nincs
csak bableves! – meg a tegnapi paprikás krumpli, erre telik. Eszed vagy nem
eszed, ha nem kell, akkor menjél az istállóba, és ganéjoz ki!
– Ilyen lusta ember lett ebből az
Ignácból?. Este, mikor lefeküdtünk, még semmi sem látszott rajtad! – ezt kell
megérnem, hogy reggelre bolond lesz a párom! – nincs pénzünk orvosra.
– Sárika aranyom jó lenne, ha
ebéd után mosogatnál! Tudom, hogy a szobalány szabadnapos, utána lepihennél egy
kicsit. Úgy látom fáradt vagy! – fájós derekadnak jót tenne, ha vízszintesbe
helyeznéd magad. A hokedlikat pedig, meg átformáltatom, legyen támlája, hogy
neki tudjál támaszkodni ez fontos drágám, mert azt szeretném, hogy szép sudár
nő legyél öregségedre.
– Ignác, mióta törődsz te a
derekammal és a sudárságommal?
– Kedvesem, megkérhetnélek, hogy
felejtsd el a tegeződést, az nem a mi úri rangunkhoz méltó. Esetleg akkor, ha
belátogatók a hálószobádba. De mások előtt nem tűröm. Mit gondolnának az
emberek?
– Mit gondolsz rólam, a mi földes
szobánkba nem jár be senki emberfia.. Ignác mi lenne, ha felébrednél az
álmodozásaidból?
– Tündérkém! – én csak jót akarok
neked, láthatod, mennyire vigyázok rád. Nem tudnám elviselni, ha bármi bajod is
lenne. Arról nem is beszélve, hogy a szomszédoknak látni kell, hogy mi nem,
akármilyen emberek vagyunk. Az őseink sokat adtak arra, hogy a rangjukhoz,
méltóan tiszteljék őket. Ez is bizonyítja, hogy ilyen illemszabályok között
éltek. A mi őseink biztos nemes emberek voltak.
– Te Ignác, nem tűröm ezt a
beszédet! – elég a süket dumádból, térjél már észre!
– Te asszony olvasnod kellene
neked is! – hogy az úri társaságok, milyen szépen tisztelték egymást, és más
úri embereket. Meghajlással, kifinomult mozdulatokkal illették egymást. Na jól
van, hagylak dolgozni, mert az állatokat is meg kell még etetned. De ne feled,
holnap folytatjuk a kiképzést, hogy legalább a hétvégi misére már tudjál
viselkedni! Vegyék észre a szenteskedők,
hogy nem akárkik vagyunk.
– Ignác te megint letegeztél! Hát,
ha már így állunk, akkor áruld el, hogy mi mik vagyunk? – mióta a padláson
jártál? Szeretném tudni, előre ki fog
nekem kezet csókolni a nagy mise után? Talán még haza is kísértetem magam. Ha
nem küldesz elém egy hintót, akkor haza se megyek, és a tejfeles csirkepörkölt
helyet rághatod a szotyolát az istállóban.
– Hogy miért nem vettem én el egy
úrilányt?
Budapest. 2014