Nem hiszem

NEM HISZEM, ILYEN IS  ELŐFORDUL?

  A hétvégi vásárlásom végeztével, kis kétkerekű bevásárlókocsival az 50-es villamos Szarvas téri megállójához siettem. Hogy miért siettem, azt kérdezik? Roppant egyszerű a válaszom, csak azért, mert a nyugdíjas sosem ér rá. Nekünk pihenésre ítélt korosztálynak mindig akad tennivalója, ami sürgős legfontosabb. De mi nyugdíjasok, ezt már megszoktuk. Sőt a vérünkben van.
  De én nem sietek, ha elment majd jön a másik. És milyen jól tettem, hogy hagytam elmenni, ezt a türelmetlen 50-est.
  Egy kb. 5-6 perc után, a felfelé vezető sínpályán kidugta fejét a sárga villamos. Én jól a hátsó ajtó felé helyezkedtem, látva az egyre több várakozó utast. Pont előttem nyílt ki az ajtó. Sokan igyekeztek leszállni. Én belekapaszkodva a bevásárlókocsimba fellépni akartam, mikor nagy meglepetés ért. Egy leszállt fiatalos hölgy ajánlkozott, hogy feladja a kétkerekűmet, már fogta is. Ezt hallva a mellette lévő férfi, egy gyors mozdulattal elvette a nő kezéből a kétkerekűt és feltette a villamos peronjára. Én utána szálltam fel. Hirtelen nem is tudtam kinek, kell, megköszönöm ezt az udvarias gesztust. Lassan csukódni kezdett az ajtó, azonnal reagálva a történetre, máris kiabálva köszöntem meg. Ők mosolyogtak én még intettem egyet, mintha már régi ismerősök lennénk. Hazafelé azon kezdtem gondolkozni, hogy egymáshoz tartozott a két ember, vagy csak így ismerkedtek meg.
  Egy azonban biztos, a jó szándék mind a kettőjükben megvolt.

.