Nászút

           Róbert nap alkalmából, négy gyerekkori jó barát egy kis vendéglői kiruccanást szervezett. A délutánjukat szabaddá téve, egy ízletes pacalpörkölt elfogyasztása után, belemélyedtek a sörözés örömeibe, amit anekdota meséléssel fűszereztek. Kitalálták, hogy egy nászúttal kapcsolatos sztorit kell elmondani mindenkinek. Akinek a sztorija a leggyengébb az fizeti a söröket.
Mind a négy történetet megmosolyogtuk, de valahogy az egyik történet különösen megragadott.
Megtörtént az esküvő, kezdi a meséjét a negyedik barátunk. Az ifjú pár annak rendje és módja szerint nászútra készült. Úgy határoztak, hogy nem várnak az üzemi szakszervezet segítségére, hanem önerőből oldják meg a kéthetesnek tervezett nászutjukat... Az ifjú pár nagy egyetértésben ült a térkép elé, és kerestek egy csendes, nyugodt helyet, ahol csak egymással törődhetnek, kellemesen jól érezhetik magukat. Nem kívántak tömeghelyre menni, a sok ember csak zavarná nászútjukat! Így esett a választásuk a Lillafüred melletti Hámor falura.
Gyönyörűnek képzelték, nemcsak a tájat, hanem az előttük álló két hetet is... Kirándulásokat terveztek, be szerették volna barangolni a környéket. Előre nem szerveztek semmit, még a szállásfoglalás is elmaradt. Mindent a véletlenre és a szerencséjükre bíztak. Egy bőrönddel és egy kézitáskával felszerelkezve szálltak fel a Borsod expresszre. Az étkezőkocsiban megebédeltek. Az ablaknál ülve élvezték a tovarohanó fákat, a szép vidéki tájat.
Miskolcon átszálltak egy közvetlen buszra, mely egyenesen a lillafüredi Palota szállónál állt meg. A fenséges szépségű szállodát megcsodálták, s egy rövidített sétát tettek a Hámori-tónál. Friss levegővel feltöltődve tovább mentek a Hámor nevű kis faluba. Már jól bent jártak a délutánban, mikor kiadó szoba után kezdtek érdeklődni. Több helyen is kérdezősködtek, de szobát nem kaptak.
Széltében-hosszában begyalogolták a kis települést, már-már reménytelennek látszott minden, mikor fáradtan betértek egy kisvendéglőbe. A csaposnak elmondták bánatukat, aki látszólag nagy figyelemmel hallgatta a nászutasok siralmait. – Na, majd megpróbálok segíteni, – mondta jó indulattal. – Várjanak egy kicsit! De addig ajánlhatok egy finom vacsorát? Míg megvacsoráznak, utána nézek a szállásuknak. – Egy negyedóra sem telt bele, és hozta a jó hírt!
– Innen nem túl messzire van egy parasztház, ott lesz kiadó szoba.
A fiatal pár nagyon örült a kínálkozó lehetőségnek, és megköszönték a segítséget. A vacsora kiváló volt. Elköszöntek, de a csapos még utánuk szólt, hogy étkezési lehetőség csak nála van a vendéglőben, ebédet fél egytől-háromig szolgálnak fel.
Egy kis szoba – két szalmazsákos ággyal – valóban borsos áron kiadó volt, de mivel közeledett az este, hát ennek is örülni kellett.
Másnap a fiatal pár sokáig aludt, majd ebédelni ment a már ismerős vendéglőbe. Nagyon finom halászlét fogyasztottak és utána ettek egy túrós csuszát, amit a pincér ajánlott Éhesek voltak, mindent gyorsan megettek. Csak ebéd után vették észre, hogy a túrós csuszán lévő tepertő avas volt. De, ha valaki éhes, még ráadásul nászúton van, az ne válogasson!
Ekkor kezdődött a baj!… Másnapra az avas tepertő az ifjú feleség száján seb formájában megjelent, olyannyira, hogy még az orra tövét is körbe vették a csúnya sebek.
A fiatalok kétségbe esve keresték fel a falu orvosát, aki fejcsóválva közölte, hogy ő még ilyen ronda sebeket nem látott, de ad rá kenőcsöt, amit Miskolcon kiválthatnak a gyógyszertárban. Talán két hét múlva leszáradnak a sebek. Hát ez bizony nagyon kellemetlen helyzet…
Most mi lesz? Hogyan tovább vetődött fel a kérdés? Fizetik a drága szobát, és a falu egyetlen vendéglőjében étkeznek, vagy mi legyen ezzel az ígéretesnek látszó, szép nászútjukkal?
Végül is a fiatal szerelmesek úgy döntöttek, felfüggesztik a mézesheteket és hazamennek. De egy későbbi időpontban folytatják a nászutat valahol máshol, talán az ország déli részén.
Az évek gyorsan elszaladtak! Negyven év után még mindig adósok egymásnak egy nászúttal.