Róbert nap
alkalmából, négy gyerekkori jó barát egy kis vendéglői kiruccanást szervezett.
A délutánjukat szabaddá téve, egy ízletes pacalpörkölt elfogyasztása után,
belemélyedtek a sörözés örömeibe, amit anekdota meséléssel fűszereztek.
Kitalálták, hogy egy nászúttal kapcsolatos sztorit kell elmondani mindenkinek.
Akinek a sztorija a leggyengébb az fizeti a söröket.
Mind a
négy történetet megmosolyogtuk, de valahogy az egyik történet különösen
megragadott.
Megtörtént
az esküvő, kezdi a meséjét a negyedik barátunk. Az ifjú pár annak rendje és
módja szerint nászútra készült. Úgy határoztak, hogy nem várnak az üzemi
szakszervezet segítségére, hanem önerőből oldják meg a kéthetesnek tervezett
nászutjukat... Az ifjú pár nagy egyetértésben ült a térkép elé, és kerestek egy
csendes, nyugodt helyet, ahol csak egymással törődhetnek, kellemesen jól
érezhetik magukat. Nem kívántak tömeghelyre menni, a sok ember csak zavarná
nászútjukat! Így esett a választásuk a Lillafüred melletti Hámor falura.
Gyönyörűnek
képzelték, nemcsak a tájat, hanem az előttük álló két hetet is...
Kirándulásokat terveztek, be szerették volna barangolni a környéket. Előre nem
szerveztek semmit, még a szállásfoglalás is elmaradt. Mindent a véletlenre és a
szerencséjükre bíztak. Egy bőrönddel és egy kézitáskával felszerelkezve
szálltak fel a Borsod expresszre. Az étkezőkocsiban megebédeltek. Az ablaknál
ülve élvezték a tovarohanó fákat, a szép vidéki tájat.
Miskolcon
átszálltak egy közvetlen buszra, mely egyenesen a lillafüredi Palota szállónál
állt meg. A fenséges szépségű szállodát megcsodálták, s egy rövidített sétát
tettek a Hámori-tónál. Friss levegővel feltöltődve tovább mentek a Hámor nevű
kis faluba. Már jól bent jártak a délutánban, mikor kiadó szoba után kezdtek
érdeklődni. Több helyen is kérdezősködtek, de szobát nem kaptak.
Széltében-hosszában
begyalogolták a kis települést, már-már reménytelennek látszott minden, mikor
fáradtan betértek egy kisvendéglőbe. A csaposnak elmondták bánatukat, aki
látszólag nagy figyelemmel hallgatta a nászutasok siralmait. – Na, majd
megpróbálok segíteni, – mondta jó indulattal. – Várjanak egy kicsit! De addig
ajánlhatok egy finom vacsorát? Míg megvacsoráznak, utána nézek a szállásuknak.
– Egy negyedóra sem telt bele, és hozta a jó hírt!
– Innen
nem túl messzire van egy parasztház, ott lesz kiadó szoba.
A fiatal
pár nagyon örült a kínálkozó lehetőségnek, és megköszönték a segítséget. A
vacsora kiváló volt. Elköszöntek, de a csapos még utánuk szólt, hogy étkezési
lehetőség csak nála van a vendéglőben, ebédet fél egytől-háromig szolgálnak
fel.
Egy kis
szoba – két szalmazsákos ággyal – valóban borsos áron kiadó volt, de mivel
közeledett az este, hát ennek is örülni kellett.
Másnap a
fiatal pár sokáig aludt, majd ebédelni ment a már ismerős vendéglőbe. Nagyon
finom halászlét fogyasztottak és utána ettek egy túrós csuszát, amit a pincér
ajánlott Éhesek voltak, mindent gyorsan megettek. Csak ebéd után vették észre,
hogy a túrós csuszán lévő tepertő avas volt. De, ha valaki éhes, még ráadásul
nászúton van, az ne válogasson!
Ekkor
kezdődött a baj!… Másnapra az avas tepertő az ifjú feleség száján seb
formájában megjelent, olyannyira, hogy még az orra tövét is körbe vették a
csúnya sebek.
A
fiatalok kétségbe esve keresték fel a falu orvosát, aki fejcsóválva közölte,
hogy ő még ilyen ronda sebeket nem látott, de ad rá kenőcsöt, amit Miskolcon
kiválthatnak a gyógyszertárban. Talán két hét múlva leszáradnak a sebek. Hát ez
bizony nagyon kellemetlen helyzet…
Most mi
lesz? Hogyan tovább vetődött fel a kérdés? Fizetik a drága szobát, és a falu
egyetlen vendéglőjében étkeznek, vagy mi legyen ezzel az ígéretesnek látszó,
szép nászútjukkal?
Végül is
a fiatal szerelmesek úgy döntöttek, felfüggesztik a mézesheteket és hazamennek.
De egy későbbi időpontban folytatják a nászutat valahol máshol, talán az ország
déli részén.
Az évek
gyorsan elszaladtak! Negyven év után még mindig adósok egymásnak egy nászúttal.