Tépelődés

   Péter az ágy szélén ült, izmos karjait felemelve mélyet lélegzett, majd megfeszítette kidomborodó izmait, úgy, hogy a karjain, vállain csíkokban feszültek az izom- kötegek.
   Álmosan az órájára nézett, mely a kis asztalkán hivalkodó szögben (kissé elfordítva) díszelgett. Aztán visszabújt az ágyába. Még egy kicsit maradok, ma úgy sincs suli. Szemét lehunyta, próbált nem gondolni semmire, de ez ma nem sikerült. Pedig milyen jó lenne gondolatok nélkül lazítani. Fejére húzta a párnáját, de hiába, gondjai kavalkádja rögtön hatalmába kerítették. A folyton járó agyát, nem bírta pihenésre kényszeríteni.
  A mindennapos rettegés újra elővette.  Vajon édesanyja és kishúga, na meg a drága nagyszülők sejtenek-e valamit? Hogy az ő szemük fénye! Mit csinál éjszakánként.  Mindig netten, elegánsan, jókedvűen, de belülről bűntudatot érezve ment el otthonról esténként. Ez így megy már, több mint féléve. Nappal az iskola, készülés az érettségire. Délután testépítés, éjszaka pedig mosolyogva részt venni a Chippendale fiúk sztriptíz műsorában.
   Hej, ha ezt az anyám megtudná! Bíz óriási családi botrány lenne belőle. Nem elég, hogy szegény mama egyedül nevelt húgommal együtt. Egy óriási csalódáson esett keresztül, mikor apám váratlanul elhagyta. Húgom akkor még csak hároméves volt. Még egy csalódást nem valószínű, hogy gyenge idegzete kibírna. Mikor apám kiköltözött a család életéből, én voltam anyám legfőbb vigasza. Meg is ígértem neki, hogy mindig mellette leszek, nem fog bennem csalódni, jól fogok tanulni. Nem fogok bánatot okozni neki.
   De már kifogyott minden szövegem, kimaradásaim igazolására. A pénzre kell gondolnom, milyen jó, hogy tudok segíteni a család anyagi helyzetén. Ezt a barátaimnak köszönhetem, akik beprotezsáltak ebbe az önmutogatós pénzkereseti lehetőségbe.
   Mikor pénzt akarok adni anyának állandóan hazudoznom, kell. Biztos nem értené meg pénzkeresetem forrását. Így hát csak annyit mondok, hogy voltam a barátaimmal a nagyvásártelepen trógerolni.  Ilyenkor anyám nagyon megsajnál, és nagyon kér, hogy inkább az érettségire készüljek, majd csak megleszünk valahogy. Mindig megfogadtam, de hát jön a pénz! Hetente két-három alkalommal is. Eleinte csak hetente egyszer vettem részt a vetkőző számokban, de ma már egyre többen és gyakrabban igénylik a fiatal lányok a szórakozásnak ezt a formáját. Igazgatóm hallani sem akarja, hogy ritkábban lépjek dobogóra.
   – Hát nem veszi észre fiatalember, a lányok őrjöngnek, mikor meglátják a kreolbőrű alakját, a kis ágyékkötőre koreografált mozdulatait. Mérgelődött a direktorom.  –Maga nem szeret dolgozni? Vagy olyan jól megy, hogy már a pénzre sincs szüksége?  Pedig maga úgy vonzza a pénzt, mint a mágnespatkó a szeget.
   Nem tudtam, mit feleljek erre. Igazgatóm nem tudja, hogy anyám nem is sejti, mivel foglalkozom. Ha tudná biztosan, nem engedné, hogy a kisfia teste mutogatásával keresse a pénzét. Bár már gondoltam rá, hogy abbahagyom, de a pénz és barátaim vonzereje sem kevés. Az izomfejlesztő kondíciótermek költsége bizony elég magas. Kereset nélkül nem tudnék gyakorló órákat venni. Szegény nagyszüleim, vajon meddig tudok még a szemükbe nézni úgy, hogy ne tükröződjön benne a hazugságom? Ki fog egyszer árulkodni anyámnak? Melyik lány akar, majd kisajátítani magának? Vagy én nem zugok- e bele valamelyik nézőmbe? Sokszor előfordult, hogy ugyanazt az arcot több este is látom.
  Nagyon szégyellném a dolgot, ha kitudódna. Csak legalább egy évig tudjam még titokban tartani, akkor talán autót is fogok venni, de mit mondok, hol vettem ennyi pénzt? Újra hazudnom kell majd? Minden barátomnak van már kocsija, aki a Chippendale műsorban vetkőzik. Végül is én sem maradhatok le mögöttük, mit szólnának hozzá a barátaim – tépelődött magában Péter.

  Most már nem érdemes elaludni, kiment az álom a szememből.