Emléktár

Nosztalgiázni vágyó hangulatomnak engedve úgy határoztam, hogy az évtizedek óta felgyülemlő fényképeket kislányom segítségével rendeznem kell. A mai nap nagyon is alkalmas erre, csak ki kell nézni az ablakon, és máris minden mástól elmegy az ember kedve, fúj a hideg késő őszi szél, az eső bepermetez mindent és mindenkit, aki az utcát járja. A lakás kellemes melegének köszönhető, hogy jól fogjuk érezni magunkat a régi, megsárgult, és az új színes fényképek között. – Na gyere kislányom, leterítünk egy nagy plédet ide a szőnyegre. Most begyűjtjük a lakásban található összes fényképalbumot, valamint dobozokban és egyéb helyeken elraktározott fényképet. Nyugodtan ömlessz minden fényképet a pokróc közepére, az albumokból is szedd ki a képeket! Így ni. – Most pedig figyelj nagyon rám! A következő szempontok szerint csoportosítjuk a képeket: színes vagy nem színes, régi kép vagy új kép, nagy méret vagy kis méret, arckép vagy tájat ábrázoló kép, külföldön fényképezték vagy Magyarországon, elsárgult kép vagy még nem, normál méret vagy különleges méret, állókép vagy fekvőkép, recésre vágott vagy csak simára nyírt kép, rokonság van a képen vagy idegenek (persze ezt nem tudhatod), de majd segítek. Nő van a képen vagy férfi, esetleg állat, gyerek van a képen vagy felnőtt, gyűrött vagy sima kép, van rajta dátum vagy nincs, esküvői kép vagy nem, templomi esküvői vagy tanácsi. Iskolai tablókép vagy csak baráti kép, szentkép-e vagy nem, temetési kép vagy csak sima gyászkép, ugye érted a szempontokat? Nem baj, menetközben segítek, ha valami nem megy! – Szépen haladsz, látom. Hogy ez ki, ezt kérded? Ezt a nagy kalapú hölgyet nem ismerheted, én sem ismertem, nekem is csak úgy mondták, hogy a dédinek a nagymamája, vagyis neked az üknagymamád. Érted ugye? – Jó neked! – Ez pedig a keresztmamád elsőáldozói fényképe. Az elsárgult kép a nagypapád ballagási képe az óvodából az iskolába menet. Jé, ezt nézd meg, ez pedig a szomszédék farkaskutyája, mely szopornyicában pusztult el a háború alatt! – Ha már a háborút emlegetjük, akkor az első világháborús képeket is külön kell választani a második világháborús képektől. Na meg a katonaruhás képeket a civil képektől. A harctéri képeket a békés képektől. – Ezt a képet hova tegyem, melyik csoportba, ezen van egy malac és egy őrmester, hova tegyem? Kissé sárga is meg recés a széle, és a hátuljára van egypár elmosódott szó írva. –Az majd egy külön kategória, lesz ja, hogy már nincs helyed, az más! Akkor tedd, ahova akarod! – Jé, ezen a képen meg egy csontváz látható! Kell ez? S hová tegyem? Vajon kit ábrázol? Egyáltalán, hogy kerül az albumba? – Ki is? Ja tudom már, ezt egy régész rokonunk, anyai ágon. Ő fényképezte, ez a feltárás volt a diploma-munkája. Nagyon büszke volt rá. Igaz már régen nem él. – Azt látom a csontok alapján is. – Nem ő nem él, hanem a régész nem él. Ő sem él, meg a régész sem él, érted már? – Értem, értem csak azt nem értem minek ez a kép, ha már senki sem ismeri se a képet sem a régészt. – Azért ne dobjuk ki, majd ha felnő az unokám, majd elmondod neki, hogy kié ez a csontváz. De a csontváz én sem tudom ki volt, hát persze, mert ez egy régészeti lelet és a régész, aki megtalálta, a többit már úgyis tudod. – Jé, micsoda régi autók, de ósdik! Az őseim ilyen autóval közlekedtek? Érdekes lehetett. Hát ezek a galambok, hogy kerültek erre a fényképre? – A déd-nagyapád galambász volt, ilyen szép dísz-gólyásokat tenyésztett, még versenyeztette is őket. – Nahát, hogy mik vannak! – Már nincsenek csak voltak. – Tudom, csak mondtam. – Hát ez a szép karcsú nő ebben az ápolónői ruhában ki lehet? – A nagybácsikád unokatestvérének a felesége, úgy hívták, Vilma. – Soha nem hallottam róla. – Nem csodálom, a második világháborúban meg-halt, telitalálat érte a kórházat, melyben dolgozott. – Sajnálom, milyen szép nő volt. – Most jönnek a cirkuszi képek Ez a régi nagy cirkusz, így nézett ki régen? Ez megint egy külön kategória, – Úgy látom, van belőle sok, biztos szerettetek cirkuszba járni. Nagyon hamar ránk esteledett, pedig még a rendszerezés küszöbét sem értük el. A másnapok is újabb csoportok létrehozását eredményezték. Most már nem csak a nagyszobában volt teli a föld fényképkupacokkal, hanem a kisszoba és az előszoba is fénykép halmazoktól hemzsegett. Egyre, és egyre jobban belemélyedtünk a rendszerezés örömébe. Napok óta csak a fényképekről beszélt az egész család. A fényképdombokat kerülgetve közlekedtünk a lakásban. A bejárati ajtót megközelíteni tovább tartott, mint a nyugdíjat átvenni a postástól. Az előszoba is fénykép barikád alá került. Ebből aztán akkora családi perpatvar lett, hogy már a futball csoportokról készült fénykép-gyűjteményt le se mertük venni a gardrób legfelső polcáról. Sajnos kislányommal, aki nagyon élvezte ezt az élmény dús munkát, majdnem kárba veszett minden elszántságunk, hogy végre rendet teremtünk a fényképek között. A kezdeti eredményeket feleségem kevésbé értékelte és kijelentette, hogy addig nem főz ebédet, míg rendet nem rakunk a lakásban. Mivel éhezni nem szerettünk, abbahagytuk a rendezkedést. Így hát a fénykép kupacok többségét dobozokba rakva ömlesztve visszatettük a régi dugi helyükre, közben arra, gondoltunk a lányommal, hogy hátha lesz az unokáimnak kertes házuk, ahol majd nyugodtan kipakolhatják a családi képeket, és újra rendszerezhetik azokat.