– Laci, ha ilyen lógós orral jössz a táborba,
akkor nem sok öröm lesz a táborvezetésben!
– Rossz a
kedvem, megvan rá az okom.
– Nos, ki vele,
mi a bajod?
– Végül is
az én bajom nem a tiétek.
– Na jó, én csak azt akarom, hogy jó
hangulatú táborozásban legyen része az egész csapatnak.
– Én mindent
meg fogok érte tenni!
A vonat
időközben nagyokat rántva megállt.
– Figyeljetek már oda, nehogy valaki
leszálljon a társaságból, mert akkor nem fog stimmelni a létszám.
– Na mesélj,
mi nyomja a szívedet?
– Nem szívesen, de neked elmondom. Tudod,
hogy Judittal járok. Jövőre gyermekorvos lesz.
– Gratulálok!
– Csak ne
gratulálj! – Látszólag nagyon szeretjük egymást, ismered a sztorimat, az
egyetemi bálon ismerkedtünk meg.
– Igen, ezt
tudom, na és mi a baj?
– Baj, az
van bőven. Judit nem akarta, hogy az út-törőcsapattal menjek táborozni. Hiába
magyaráztam neki, hogy én vagyok a csapatvezető, egész évben készültünk a
táborra és most én hagyjam cserben őket? Nélkülem, azaz csapatvezető nélkül
menjenek táborozni? Én meg csak a szoknyája mellett legyek állandóan.
– Hát miért
nem hívtad őt is?
– Hívtam, de
azt mondta, nem akar két hétig egy csomó gyerekkel együtt lenni a nagyvisnyói erdőkben,
hanem velem. Nem tudja megérteni, hogy egy őrsvezető-képző csapatvezetője vagyok,
én felelek harmincöt gyerekért. Én
nagyon szeretem Juditot, fáj nekem, hogy nem ért meg, azt hittem ő is szeret
annyira, hogy képes értem egy kis áldozatra. Pedig felajánlottam, hogy elhozom
magammal a táborba. Kap egy külön sátrat. Sokat lehetünk majd együtt, és nagyon
jól fogjuk magunkat érezni. Azt mondta, akkor se jön. Csak, ha ketten megyünk.
– Hát látod,
ez az, ami nagyon bánt.
– Nem
próbáltad vele megértetni a dolgot?
– De igen és
azt is elmondtam, hogy mennyire szeretem. Azt mondta, ő is szeret, de mégsem
hajlandó ennyi gyerekkel nyaralni.
– Lehet,
hogy igaza van.
– Még te is
neki adsz igazat? Hát miért nem tudja velünk tölteni a vakáció egy részét?
– Mit
csinálsz?
– Iszom egy
kis konyakot, muszáj, mert nem bírom ki másképp. Tudod, én már olyan, szépen
elterveztem magamban, hogy milyen jó lesz vele, ha eljön a táborba. Szép, kellemes
nyári estéken, a tábortüzet körbe ülve, énekelgetve a fejemet az ölébe hajtva,
álmodozunk együtt, építgetjük a jövőnket, tervezgetünk, én maradok a mérnökgeológiánál
és ő mint gyermekorvos. Szépen megleszünk. De hát látod, mi lett belőle. Hiába
álmodoztam! Igyál te is egy kis konyakot.
– Kösz, de
én úgy látom, nincsen minden veszve. Azért, mert nem jön veled táborozni, nem kell
szakítani vele, még udvarolhatsz neki!
– Igen, csak
nem mindegy, hogy velem van, vagy azzal a nyálas szájú Viktorral tölti az
idejét.
– Ha nem jött, akkor nem jött, ne keseregj
annyit, valahogy csak túléled, két hét nem olyan sok idő.
Közben megérkezett velük a
vonat. Maga a tanácselnök és a fővadász fogadta a csapatot.
– Viktor, te
rendes fiú vagy! – józan életű. Nem olyan, mint Laci, aki mindig iszik. De ha
őt szeretem, mit csináljak! Még egy hete sincs, hogy elutazott a csapattal és
máris nagyon hiányzik!
– Juditka,
meglátod engem is meg tudnál szeretni, én nem iszom, egy kutatóorvos nem ihat.
Ez nem olyan foglalkozás, mint Lacié. A geológusok mindig vándorolnak, más és
más vidékeket járnak. Mindig akad valahol egy kocsma, ahol le kell öblíteni az
út porát. Neked kell eldöntened, hogy kivel akarsz boldog lenni.
– Nézd
Viktor én téged kedvellek, de...
– Tudom, viszont döntened kell, mert ha nem
engem választasz, akkor odébbállok. Kilépek az életedből! Így hármasban, hol
velem, hol a Lacival járni nem megy.
– Igazad
van, eldől vasárnap. Tudod mit? Eljössz velem Nagyvisnyóra, egy vendéglőben
megvársz, én kimegyek a táborba és meglátogatom Lacit. Ha ittas, szakítok vele
rögtön.
– Nem bánom,
de akkor döntesz végre?
– Igen, így
lesz.
Az első napok a táborépítés izgalmaival
teltek el. Aztán egy-kettő és vasárnap lett. Ebéd után látogatók érkeztek a
táborba.
– Kezét
csókolom Juditka, hát eljött hozzánk látogatóba?
– Csak rövid
időre. Lacit keresem!
– Mindjárt
szólok neki, nagyon fog örülni!
– Szervusz.
Juditkám! De jó, hogy eljöttél, tudod annyit gondoltam rád. Nagyon hiányoztál
nekem!
– Laci te
ittál? Érzem rajtad, még itt a gyerekek között is iszol?
– Csak azért
iszom, mert nem vagy itt velem, bánatomban.
– Ismerlek,
akkor is iszol, amikor veled vagyok!
– Előfordul,
néha-néha iszom egy keveset.
– Na, így is
jó! Vedd tudomásul, hogy szakítok veled, a következő vonattal visszamegyek.
– De
Juditkám, ugye ezt nem mondod komolyan, hát már nem szeretsz?
– Nem
szeretem az ittas embereket! Inkább foglalkozzál az úttörőiddel, hadd lássák,
milyen részeges vezetőjük van. Ne gyere utánam!
– El sem kísérhetlek?
– Nem tartok
igényt a kísérgetésedre. Eltalálok a vasútállomásra egyedül is.
– Hát jó, ha ez az utolsó szavad, menj csak!
Laci
messziről követte Juditot. Ez nem lehet igaz! Judit a józan életű medika,
bemegy egy falusi kis kocsmába. Laci utána lopakodik, közben magában motyogja:
most elkapom, lebuktatom, megmondom neki, hogy te is a kocsmába jársz!
Laci belép a
vendéglőbe, először az ivópult felé fordul, de csak két cimborát lát ott
sörözgetni. Hol van Judit? Azután az asztalok felé fordítja tekintetét. Ott a
sarokban ül Judit, nagyon vidáman magyaráz valamit Viktornak. Laci arcából
kiszaladt a vér, egészen elsápadt. Egy kicsit nézte őket, aztán a pulthoz ment
és kért egy dupla konyakot.