A következő írásom egy megtörtént esemény nyomán íródott.
A Szarvas-csárda villamosmegállójában, szállt fel két középkorúnak látszó nő. Az egyikük egy kétkerekű bevásárlókocsit húzott maga után. Körülnéztek, ülőhelyet nem találtak. Így a kocsi belsejében megálltak.
Két nő is akadt, akik rögtön rájuk köszöntek.
– Hello, szia Matild, alig ismertelek meg, szólt az egyik ismerőse, és rögtön puszival üdvözölte. – Kösz, ez itt a szomszédasszonyom, ismerkedjetek meg! Szia, szia, Janka vagyok.
– Matild drágám ezer éve nem találkoztunk, hogy vagy? – mi van veled? Nem is hívtál mostanában, és mi ez a sötét ruha rajtad? – nem
illik a te vidám természetedhez, mesélj, mi van veletek.? Férjed hogy van?
– Köszi jól vagyok. Igaz, hogy nem hívtalak, de tudod emlékszem utoljára, mikor nálunk voltál igencsak, féltékenységre adtál okot.
– Bevallom nem volt szép tőlem. – Hát igen, egy kicsit többet ittam. Láttam rajtad, hogy nem tetszik, hogy a pároddal dumcsizok egész este, de ez csak azért volt, mert élveztem a szemedből a féltékenység, csak úgy lövellte sugarát rám, de ezt csak viccnek szántam. Tudtam, hogy féltékeny leszel! – De mondjad, mi van a drága Lajoskáddal, hogy van? – Mit csinál mostanában?
– Semmit, – hogy, hogy semmit? – abból nem lehet megélni! – Tán otthon ül, egésznap?
– Nem, nem, most is velem van.
– Hol, nem látom?
– Pedig itt van a gurulós szatyorban.
– Na ne hülyéskedjél!
– Pedig, így igaz most visszük haza a szomszédasszonyommal, kiadták a temetőben, persze mi kértük, hazaviszem otthon lesz szegény, mindig szerette az otthonát.
– Nem hiszem el, ez nem lehet igaz, te hazaviszed a férjed hamvait?
– Igen, autóbalesetben halt meg.
– Jaj Matild, nekem gyorsan le kell szállnom, már így is túl mentem egy megállóval.