Saci

    Egy csinosnak mondható fiatal hölgy egy irodaház személyzeti osztályára igyekezett. Olvasta egy reklám újságban, hogy belső ellenőröket keresnek. Sára, − azaz becenevén Saci −, gondolt egy merészet és a személyzeti osztály felé szaporázta lépteit. Útközben arra gondolt, hogy itt talán szerencséje lesz, mindig jobb, mint munka nélkül keringeni a városban.
    Közveszélyes munkakerülésért már egyszer meg is bírságolták évekkel ezelőtt. Mindennek vezetékneve az oka, ha nem ilyen nevet örökölt volna a szüleitől, biztos jobbra fordul az élete. Már gyerek korában is sok kellemetlensége volt emiatt. Agyon szekírozták, csúfolták. Hiába panaszkodott a kedves papának, mindig az volt a válasz, majd megszokod, ne is törődj vele.
    Arra is gondolt, hogy férjhez megy, na de az oltárnál úgyis a lánykori nevén szólítanák, de még a polgármesteri hivatalban is.
    A probléma már a portásfülkénél elkezdődött.
    − Hova akar menni? Hogy hívják!
    − Én kérem…
    – Hogy hívják? Azt kérdeztem!
    Sacinak remegni kezdett a hangja, de még remegve sem akarta elhagyni száját a neve.
    − Na mondja, vagy nem mondja! Nekem kikel töltenem a kísérő céduláját! Mi van, meg kukult?!
    − Mu, munkaügyben a személy….
    − Először is a neve érdekel.
    − Su…Su…
    − Mi az, maga dadog!? – és ide akar jönni, dolgozni? 
    − Sumák Sa… 
    − A nevét kérdeztem. Micsoda emberek vannak, és ilyenek akarnak nálunk dolgozni?! Mi az a sumák? Én rendesen kérdeztem a nevét, maga meg itt sumákol nekem. Hát ráérek én magával trécselni, mikor rengeteg a dolgom?!
     − Én kérem nem dadogok, én a nevemet mondtam! Írja csak Sumák Sarolta, vagy Sára, vagy Saci, ahogy akarja! Az vagyok és ideakarok jönni dolgozni.
    − Ilyet sem hallottam még! Jól van, felírtam. Vigye ezt magával és visszafelé adja le itt aláíratva, és ne sumákoljon nekem!
  Ezt a mondatot már nem tudta kihagyni a portás. Lassan a telefon után nyúlt.
  − Halló, személyzeti? Itt a porta beszél. Megjött a sumák.
  − Ki jött meg? Nem vagyok vicces kedvemben! Ez a portás részeg, úgy nevet, mint akinek elment az esze.
  − Kérem, most ment fel magukhoz egy sumák. − Mondta még mindig nevetve.
  − Kicsoda? Nem értettem jól. Ne nevessen! Mi baja van?
  − Mondom, egy Sumák kisasszony ment fel.
  − Milyen kisasszony? Nem értem!
  − Ide akar jönni dolgozni Sumák Sára. Érti már? Na végre! Mit nem lehet ezen érteni?
Saci ezek után egy kicsit ingerülten lép be a személyzeti főnök elé.
   − Maga az?
   Saci végig néz magán, csak azután válaszol.
− Én úgy látom, de maga honnan tudja?
− Üljön le. Miben segíthetek?
   − Kérem szépen, én itt szeretnék dolgozni. Olvastam, hogy belső ellenőrt keresnek. Ezért jöttem!
   − Maga a…?
   Saci egy kicsit gondolkozott az tán hirtelen rávágta.
   − Igen, én vagyok a Sumák Sára.
   Egy kis meg-könnyebbülést érzett, hogy végre kimondhatta nevét.
   − De kérem, adja ide a kapucéduláját!
   Ez tényleg sumák, erre nem gondoltam − morfondírozott csak úgy magában a személyzetis.
   − Üljön le!
   Saci leült, lábait keresztbe tette, és kíváncsi tekintettel várt. Percek teltek el, mire a személyzetis 
megszólalt.
    − Valóban szükségünk lenne egy munkatársra. Fürkésző tekintettel Sacira nézett, aztán kissé hosszabb szünet után a fiókból kivett egy nyomtatvány kupacot. − Kisasszony, megkérem, ezt töltse ki otthon, majd adja fel postán a címünkre!
   − Hogyne, kérem, hogy rajtam röhögjön az egész épület?! Azt mondják majd, jön a Sumák
ellenőr! − szaladt ki Saci száján az epés megjegyzés.
   Saci megnézte a nyomtatványokat, majd nyugodt mozdulattal felállt, kettétépte a papírokat, az íróasztalra dobta, sarkon fordult és csípőjét kacéran megrángatva kilibegett az ajtón.