Buksi

Buksi látszólag ugyanolyan kutya volt, mint a többi eb. Megvolt a négy lába, farka, füle, még a szürke foltok sem hiányoztak róla. Buksi farkcsóválásban, értelemben és hűségben volt különb a társainál. Abban az afrikai városban, melyben hasznos életét élte, minden magyar polgár ismerte és nagyon szerette Buksit. Állandó beszédtéma volt lénye, hűsége, ragaszkodása a magyarokhoz, arról nem is szólva, hogy minden magyar szót megértett.

Ha új magyar család érkezett a kolóniába, Buksi azonnal megismerkedett és barátságot kötött velük. Ilyen kutyával még nem találkoztam, aki ennyi jó tulajdonsággal rendelkezett és szimpátiával bírt a magyarokkal. A gyerekekre pedig megkülönböztetett figyelemmel vigyázott és kísérte őket az utcán.

Buksi kutyus napi programja a következőképpen alakult: Reggel kisétált az iskolabusz megállójába, ott bevárta a kolónia iskolás gyerekeit. Egy kis játék, simogatás, valamint a reggeliből megmentett harapni való után, Buksi megvárta a busz indulását, s csak utána indult vissza a kirendeltség udvarára. Egyszer-egyszer az is előfordult, hogy a busz elé szaladt és ugatással jelezte, hogy egy gyerek futva közeledik. Tessék megvárni – ugatta a bennszülött sofőrnek. Hazaérve egy árnyékos fa alatt kényelmesen elnyújtózkodott, úgyhogy szemmel tartsa a bejáratot. Látszólag nagyon meg volt elégedve a sorsával.

Buksi tudta azt, hogy a háziasszonyok nemsokára bevásárló körútra indulnak a piacra, és az üzletekbe. Legtöbbszőr kocsival mentek. Ennek kevésbé örült, mert ilyenkor loholni kellett a forgalmas utcán a kocsi után. Azt szerette, ha sétálva, beszélgetve mennek a háziasszonyok, jobban tudta szemmel tartani őket. Sokszor előfordult, hogy a nyelve a földig ért a negyvenfokos melegben, úgy loholt a gépkocsi után.

Buksi azt is tudta, hogy ki hogyan vezeti a gépkocsit. Előfordult, hogy előre szaladt a piac irányába, csak időnként pislogott vissza, hogy követi-e a gépkocsi. Ha hivatásos vezető vezetett, az mindig sietett, mert nem akart sokáig a piacon várakozni, mikor más dolga is akadt bőven. Buksi kötelességei közé tartozott, hogy lásson mindent, és ott legyen a magyarok között, ha kell, megvédelmezze őket.

Előfordult, hogy csavargó kutyák vették körül a békésen sétáló nőket, vagy gyerekeket. Ilyenkor Buksi fog-vicsorgatva utasította rendre a csavargó ebeket. Jelezve, hogy ő a felelős a békésen sétálók testi épségéért. Előfordult, hogy egy hűsítő italért beültek a vásárlók, valami klimatizált ivóba, ilyenkor Buksi várt a bejárat előtt és addig nem mozdult, míg gazdái el nem hagyták a helyiséget.

Buksi mindezen szolgálataiért, finom, magyaros ebédben részesült, és fáradtan, de jóllakva nyúlt el egy mangó fa alatt. De oly éberen, hogyha nyílt az ajtó már felfigyelt, ki megy el, kit kell elkísérnie. Az természetes volt számára, hogy az iskolabusz elé menjen. Érdekes-ségképpen jegyzem meg, hogy Buksinak csodálatos idő-érzéke volt. Tudta, mikor kell érkeznie a busznak, vagyis a kolónia gyerekeinek. Ő mindig pontos volt, tudni lehetett, hogyha Buksi nem volt már az udvaron, biztos elindult a buszmegállóba. A gyerekek mindig kitörő örömmel fogad-ták a rájuk várakozó kutyát. Természetesen a megmaradt tízóraiból Buksinak is jutott bőven.

Buksi esti programjai közé tartozott, hogy rendszeresen hazakísérte a látogatókat. Leshelyéről mindig éberen figyelte a távozókat, és ha felfedezte, hogy az illető magyar, akkor rögtön a nyomába szegődött és hazáig kísérte. Sok esetben megcsodáltuk Buksi képességeit, mellyel ki tudta választani az emberek közül a jókat és a kevésbé jókat. Megesett, hogy a neki tetsző koldust beengedte az udvarra, de aki nem volt szimpatikus azt rögtön kikergette.

A tengerparti fürdésekre is örömmel kísérte főleg a gyerekeket. Ott hasalt a homokban és mereven figyelt mindent. Ha valaki hosszú botjával halat fogott, nem tetszését hangos ugatással jelezte. Buksi legnagyobb ellenségei közé tartoztak az alkalmi állatárusok. Nem szívelte őket s portékáikat. Rögtön hangos vonyítással jelzett, ha állatárus közelített az udvarhoz. Ilyenkor dühét alig lehetett lecsillapítani.

Buksi hűségével, ragaszkodásával, híressé vált a kolónián belül és kívül. A távozó magyarok többsége haza akarta hozni Budapestre. De mindenkiben rögtön felmerült a kérdés, hogy vajon a pesti élethez hogyan tudott volna alkalmazkodni, mikor életében nem volt póráz a nyakán és nem tudta, hogy létezik olyan kosár, melyben nem tud ugatni, esetleg védekezni. Egy bezárt lakás, milyen hatással lenne rá. Így hát csak könnyes szemmel való búcsúzás jutott mindenkinek, aki végleg hazautazott.

Buksiról még a későbbiekben sokat hallottam, fény-képe és emléke felejthetetlen maradt. új magyar család érkezett a kolóniába, Buksi azonnal megismerkedett és barátságot kötött velük. Ilyen kutyával még nem találkoztam, aki ennyi jó tulajdonsággal rendelkezett és szimpátiával bírt a magyarokkal. A gyerekekre pedig megkülönböztetett figyelemmel vigyázott és kísérte őket az utcán.

Buksi kutyus napi programja a következőképpen alakult: Reggel kisétált az iskolabusz megállójába, ott bevárta a kolónia iskolás gyerekeit. Egy kis játék, simogatás, valamint a reggeliből megmentett harapni való után, Buksi megvárta a busz indulását, s csak utána indult vissza a kirendeltség udvarára. Egyszer-egyszer az is előfordult, hogy a busz elé szaladt és ugatással jelezte, hogy egy gyerek futva közeledik. Tessék megvárni – ugatta a bennszülött sofőrnek. Hazaérve egy árnyékos fa alatt kényelmesen elnyújtózkodott, úgyhogy szemmel tartsa a bejáratot. Látszólag nagyon meg volt elégedve a sorsával.

Buksi tudta azt, hogy a háziasszonyok nemsokára bevásárló körútra indulnak a piacra, és az üzletekbe. Legtöbbször kocsival mentek. Ennek kevésbé örült, mert ilyenkor loholni kellett a forgalmas utcán a kocsi után. Azt szerette, ha sétálva, beszélgetve mennek a háziasszonyok, jobban tudta szemmel tartani őket. Sokszor előfordult, hogy a nyelve a földig ért a negyvenfokos melegben, úgy loholt a gépkocsi után.

Buksi azt is tudta, hogy ki hogyan vezeti a gépkocsit. Előfordult, hogy előre szaladt a piac irányába, csak időnként pislogott vissza, hogy követi-e a gépkocsi. Ha hivatásos vezető vezetett, az mindig sietett, mert nem akart sokáig a piacon várakozni, mikor más dolga is akadt bőven. Buksi kötelességei közé tartozott, hogy lásson mindent, és ott legyen a magyarok között, ha kell, megvédelmezze őket.

Előfordult, hogy csavargó kutyák vették körül a békésen sétáló nőket, vagy gyerekeket. Ilyenkor Buksi fog-vicsorgatva utasította rendre a csavargó ebeket. Jelezve, hogy ő a felelős a békésen sétálók testi épségéért. Előfordult, hogy egy hűsítő italért beültek a vásárlók, valami klimatizált ivóba, ilyenkor Buksi várt a bejárat előtt és addig nem mozdult, míg gazdái el nem hagyták a helyiséget.

Buksi mindezen szolgálataiért, finom, magyaros ebédben részesült, és fáradtan, de jóllakva nyúlt el egy mangó fa alatt. De oly éberen, hogyha nyílt az ajtó már felfigyelt, ki megy el, kit kell elkísérnie. Az természetes volt számára, hogy az iskolabusz elé menjen. Érdekességképpen jegyzem meg, hogy Buksinak csodálatos idő-érzéke volt. Tudta, mikor kell érkeznie a busznak, vagyis a kolónia gyerekeinek. Ő mindig pontos volt, tudni lehetett, hogyha Buksi nem volt már az udvaron, biztos elindult a buszmegállóba. A gyerekek mindig kitörő örömmel fogadták a rájuk várakozó kutyát. Természetesen a megmaradt tízóraiból Buksinak is jutott bőven.

Buksi esti programjai közé tartozott, hogy rendszeresen hazakísérte a látogatókat. Leshelyéről mindig éberen figyelte a távozókat, és ha felfedezte, hogy az illető magyar, akkor rögtön a nyomába szegődött és hazáig kísérte. Sok esetben megcsodáltuk Buksi képességeit, mellyel ki tudta választani az emberek közül a jókat és a kevésbé jókat. Megesett, hogy a neki tetsző koldust beengedte az udvarra, de aki nem volt szimpatikus azt rögtön kikergette.

A tengerparti fürdésekre is örömmel kísérte főleg a gyerekeket. Ott hasalt a homokban és mereven figyelt mindent. Ha valaki hosszú botjával halat fogott, nem tetszését hangos ugatással jelezte. Buksi legnagyobb ellenségei közé tartoztak az alkalmi állatárusok. Nem szívelte őket s portékáikat. Rögtön hangos vonyítással jelzett, ha állatárus közelített az udvarhoz. Ilyenkor dühét alig lehetett lecsillapítani.

Buksi hűségével, ragaszkodásával, híressé vált a kolónián belül és kívül. A távozó magyarok többsége haza akarta hozni Budapestre. De mindenkiben rögtön felmerült a kérdés, hogy vajon a pesti élethez hogyan tudott volna alkalmazkodni, mikor életében nem volt póráz a nyakán és nem tudta, hogy létezik olyan kosár, melyben nem tud ugatni, esetleg védekezni. Egy bezárt lakás, milyen hatással lenne rá. Így hát csak könnyes szemmel való búcsúzás jutott mindenkinek, aki végleg hazautazott.

Buksiról még a későbbiekben sokat hallottam, fény-képe és emléke felejthetetlen maradt.