Kutyus

KUTYUS


   Egy kulturális fellegvárnak nevezett fővárosban, részese voltam az alatti megható jelenetnek.
  Egy forgalmas főútvonalon lévő, postafiók előtt üldögéltem, pihengettem a délutáni órákban, a lábaim elfáradtak a sok sétálástól. Mai napra egy kicsit túl méreteztem a séta mennyiségét. Na, de nem erről akartam írni, mert a fáradságom magánügy, de az alábbi esetet nem tekintem magánügynek.
   Az emberek jöttek – mentek, ki erre, ki arra. Unalmamban figyelgettem a posta forgalmát. Arra lettem figyelmes, hogy a bejárat előtt egy torzonborz elhanyagoltnak látszó kis kutyus üldögélt. Fejét forgatta, mintha a gazdáját várná. Arra gondoltam ezt a kis ebet, jól meg gyalogoltatta a gazdája. De tévedtem, mert a gazdi nem jött. A kis fekete gombóc, hiába várt, csak a pici piros nyelvecskéjét lógatta, hol jobbra – hol balra. Egy kis idő elteltével, motorbicikli kanyarodott a posta közeli bejárat felé. Vezetője levette bukósisakját, majd hátáról lekapta hátizsákját. Kivett belőle egy hosszú baget szendvicset, kicsomagolta, majd félig a motorra ülve elkezdte enni. A kutyuska, mikor meglátta a falatozó fiatalembert, szép lassan oda-somfordált, majd egész közelébe leült eléje és mereven figyelte az étkezőt. Nézte, nézte, egyre csak figyelte szerényen, hogy fogy a baget egyre csak rövidebb lett. Nem ugatott, nem morgott, csak figyelt. Időnként a nyelvét nyújtotta ki. Semmi nem történt, csak a szendvics fogyott. A fiatalember csak evett, időnként ránézett a kutyusra, aki sóvárogva nyújtogatta pici kis nyelvecskéjét. Hiába! – még egy icipici kis morzsácska sem hullott le. A kis kutyuska türelmesen várta a csodát, hátha leesik egy kis morzsika, vagy a jó étvágyú fiatalember megszánja és a baget csücskét, legalább elédobja.
   De nem ez történt, a szendvics gyorsan elfogyott. A kutyuska várt, de hiába, még a zacskóban lévő morzsa is az összegyűrt papír martaléka lett, és csekély tartalmával együtt a közeli szemetes kukába került.
A kis kutyuska, nem akart hinni a szemének, ilyen nincs, gondolhatta magában. Az emberek jószívűek általában. Nekem pont ilyen embert kellett kifognom, aki még a morzsikát is sajnálja tőlem.
  Lassan felállt, még egyszer visszanézett a fiatalemberre, aztán szépen visszaült a posta ajtaja elé.
  Egy biztos, hogy a fiatalemberből a jószívűség hiányzott.