FOKHAGYMA
Ünnepek előtt elszégyellve magam, akaratom ellenére, szemtanúja voltam a
következő esetnek.
Az ötvenes villamoson utaztam,
mikor ez a szégyenletes dolgot vettem észre.
Egy idős néni a kis kétkerekű bevásárlókocsiját húzta maga után. A
szemközti CBA – ból jövet, a bejárattal szembeni villamosmegálló felé
igyekezett. A nénike látszólag, el akarta érni a villamost . A bevásárlókocsija
teli lehetett, mert a tetején egy nagyobb fajta fokhagymafej foglalta a helyet.
A villamosmegállóhoz érve a fokhagyma legurult a bevásárló kocsiról. A néni
nézte, hova gurulhatott a fokhagymája. Forgatta a fejét, de nem vette észre
fokhagyma hollétét. Nélküle nem akart felszállni, valószínű a villamosra. Tőle
kb. két lépésre állt egy harminc – harmincöt évkörüli jól kigyúrt férfi, aki a
fokhagymát hirtelen felkapta és felugrott a már indulásra, kész villamosra. Az
ajtó becsukódott mögötte. A nénike még forgolódva kereste a fokhagymáját.
Mindezt az ablakból láttam, a többi utastárssal együtt. A férfi
lehuppant a közelembe lévő üres helyre. Utastársam nem állta meg szó nélkül,
udvarias hangon odaszólt a lehuppanó férfinek, hogy ez a mutatvány nem volt
szép magától. Még hozzátette szegény nénike, nem elég, hogy lemaradt a
villamosról még a fokhagymáját sem kapta vissza.
Az én koromhoz képest fiatalnak nevezhető férfi, egy rövidke gondolkozás
után felugorva az ülőhelyéről széttárta a karjait és igen hangos hangon
kiáltozva mondta. „Hát ilyen időket élünk,” ezt többször is hadonászva kezeivel
ismételgette, Egy pillanatra csend lett a kocsiban, csak a ledöbbent arcok, és
a csend utáni moraj hallatszott, aztán újra visszadobta magát az ülőhelyére.
Az utastársak ledöbbent látása sem zavarta őt. Csak vigyorogva hallgatta,
a nem éppen szalonképes felháborodásokat.
Kérdem én, mit lehet ilyen esetben tenni?