Emberség

  Egy forró nyári napnak délutánján találkoztam az Emberséggel, és az ellenfelével. Hazafelé menet az 50-es villamoson.
Sajnos nincs hang felvevőm, így csak megszűrve tudom visszaadni kedves olvasóimnak (hallgatóimnak) ezt a megtörtént esetet.
 A villamosvezető eleinte aprókat fékezett, valószínű láthatott valamit, majd hirtelen megállította a szerelvényt. Az utasok nagyobb része próbált megállni a lábán. Közben egyesek nagyokat káromkodva, szitkaikat a vezetőre irányozva fejezték ki.
  A fene essék az ilyen vezetőbe, meg tanulhatót volna, már normálisan vezetni. Minek adnak az ilyen villamosvezetőnek engedélyt?  Biztos csak lovas kocsira szól az engedélye!– poénkodott egy másik utas. Akinek sikerült a lábán állva maradnia. Egy fiatalember, aki egyik kezével átölelve tartotta a szép, fekete hajú hölgyet. Másik kezével a fényezett vas korlátot fogta. Káromkodott egy nagyot. Méltatlankodása hatott nő társára és a többi utasra. A nem szégyellős fiatalembert kezdték túl licitálni a szitkok özönével.
  Nem írom le a csúnya szavak halmazát, mert esetleg fiatalok kezébe juthat írásom, és igen elszégyellném magamat.
  Sokan a nyitott ablakhoz furakodtak, hogy kinézhessenek, ki volt az  az állat, aki a villamos elé akart hajtani kocsijával.
  Mivel én az első kocsi legelején álltam. Tanúja lehettem a megijedt villamosvezetői emberségnek.
  A következőket láttam! Közel a villamosvágány mellett megállt egy sötétkék személyautó. Gondolom azért, mert nem akart az autós társainak kerülési gondot okozni. A forgalom haladt tovább. A kék autó hátsó ajtaja nyitva volt. Ha a villamos nem áll meg idejében biztos leszakította volna a gépkocsi ajtaját és a behajoló férfi, aki egy kb. egy éves kislányt próbált élezgetni, nem törődve saját életével és a szép autójával sem.
  Mindez a villamosvezető gyors helyzet felismerésén múlott. Látva, hogy a gyermeket (valószínű az apukája) finom arcpaskolással próbálja élezgetni a lekonyuló fejecskét.
  A villamosvezető jó középkora ellenére rögtön kihajolt a fülkéje ablakán. Van vize? – ismételte van vize, és máris kilincsen lógó táskájából kivett egy palack vizet. Leszállt a kocsiból, miközben lecsavarta a palack tetejét és a férfi kezébe nyomta, aki azonnal a gyerek nyakára, és arcára csurgatta.
  A víz megtette a hatását a gyerek feje megmozdult, a férfi kivette a kocsiból, magához szorította a csöppséget, aki keservesen felsírt. A villamosvezető még a maradék vizet a nyakára öntötte. Az apuka, mint kiderült csak a gyerekével utazott. Valószínű a nagy hőség okozta a gyermek ájulását. A kék autó vezetője meleg kézszorítások közepette köszönte meg az 50-es villamosvezetőnek figyelmes, gyors segítségét.
  Ezeket a jeleneteket, csak az első kocsi utasai láthatták.
A kocsi hátuljából még mindig jól hallatszott, a türelmetlenkedő utasok csúnya hangú megjegyzéseik, szidalmaik.
 Az 50-es villamosvezetője viszont előttem jelesre vizsgázott. Csak az bántott, hogy az emberek többségéről ez nem mondható el.

   Ez történt 2014. 07. 11-én az 50-es villamos vonalán.