– Már megint ezek a Barna gyerekek! – teli dobálják az udvart papírrepülőkkel.– Látja maga a tanúm Apróné, hogy a ház milyen szemetes, mert ha legalább összeszednék játék befejeztével, nem szólnék semmit. De ezek a gyerekek arra lusták, hogy lejöjjenek a harmadik emeletről, és rendet tegyenek maguk után. Nem győzöm söpörni ezt a hatalmas udvart!
– Ne háborogjon Kulcsárné, egésznap be van zárva az a három fiúgyerek a lakásba, míg az anyjuk dolgozik. Szegény asszony nem bír velük délután, kijutnak a harmadik emeleti lakásból a körfolyosóra, hát bizony egy kicsit csintalanok.
– Ez magának kicsit? – mikor papír szeméttel teli ez a rendes tiszta ház. Engem nem kímél senki, nem akarják a kedves lakók tudomásul venni, hogy a férjem a háborúban szenved valahol, ha még él egyáltalán, és nekem kell a házat tisztán tartani.
– Maga a házmester, ki tartson itt rendet, ha nem maga?
– Még maga is azokat az elvetemült Barna gyerekeket védi! – nem szép öntől. – bezzeg a házmesterné pártján meg senki. Micsoda világot élünk! Én gürcölhetek egésznap, nem győzöm a pincét söpörni, mert a drága jó lakók úgy megtöltik a szenes vödreiket, hogy a felét elszórják a pincesoron, de azért még a lépcsőházra is jut egy kis barnaszén vagy koksz. A múltkor még tojásbrikettet is söpörtem össze. Hiába jártatom a számat mégis szénporos minden.
– Ezért kapja a fizetését, meg a házmesteri lakást! Valamit csak kell érte tennie! Különben is mi lakók kifizetjük ezt a magas lakbért, amit a háziúr ránk oszt. A tisztaság meg a maga dolga, csak panaszkodni tud minduntalan mindenkinek, aki szóba áll magával.
– Na, hát ezt kellett megérnem, becsületes, őszes fejemnek, hogy még a legszimpatikusabb lakó is ellenem, legyen. Vegye tudomásul, hogy ezen túl nem fogom elnézni, ha a porolóállványt este használja. A házirend magára is vonatkozik, nem leszek elnéző. Szőnyeget porolni, csak délelőtt 10-11 ig, délután pedig fél 3 tól-fél 4 ig. lehet. Apróné nagysád! – Sőt, továbbmenve vegye tudomásul, hogy a mosókonyha kulcsot is csak a házirend szerint kaphatja meg! – Majd én megmutatom itt a házban más a módi, itt rendnek kell lenni! És, ha még egyszer vizesen hagyja a szárító helyiség kövezetét, szólni fogok a háziúrnak, hogy az Apróék, milyen rendetlen emberek ott a másodikon.
– Hátha így állunk kedves nagyszájú Kulcsárné, akkor megnézheti, milyen ajándékokkal rukkol ki az Apró család újév alkalmából. Arról nem is beszélve, hogy a házmesteri naptár vásárlásáról lebeszélek minden kedves lakótársat. Ha magának ez így jobb, ujjat húzni a kedves lakókkal.
– A lakók! – lakók: mind hozzám jön panaszkodni, hogy szóljak az első emeleti Banda családnak, hogy halkabban nyúzzák a gordonkájukat, mert a harmadikon is hallani, mikor gyakorolnak. Ma egy hete is, olyan hangosan nyekeregtek, hogy azt hitték verklis van a házban. Telidobálták az udvart újságpapírba csomagolt aprópénzzel, de az hagyján volt, aki ételmaradékot csomagolt be és azt dobta le. Nehogy szegény muzsikus éhezzen! De én bezzeg, szedhetem a szemetet mindenki után. Persze a szegény házfelügyelőnek nincs más dolga, csak a szemét szedés mindenki után. A házfelügyelő csak azért van, hogy a lakók kénye-kedve szerint ugráljon. Azt senki nem veszi figyelembe, hogy hányszor kelek fel éjjel kaput nyitni.
– Nekünk nincs annyi jövedelmünk, mint amennyit maga a kapupénzekből beszed egy hónapban. A sok későn hazajáró lakó csak úgy duplázza a kapupénzt.
– Na, most már elég a szemtelenségből! – vegye tudomásul, hogy ebben a házban laknak Budapest legsmucigabb lakói. A szomszédházakban háromszor, annyit keres a házmester a kapunyitással, mint én.
– Persze, mert az ottani lakóknak nem kell egy félórát várakozniuk, hogy a kényelmes házmester előbújjon. Maga mire felébred felöltözik, még a száját is kirúzsozza, hátha valamelyik illuminált állapotú férfinek megtetszik.
– Nahát, ez elképesztő szemtelenség, kikérem magamnak az ilyen irányú pimaszságot.
– Ha, ha láttam a múltkor is, mert nem tudtam aludni, éppen lenéztem az udvarra, láttam ám, hogy a fiatalabbik Banda úr magához ment be, mikor éjjel beengedte a kapun.
– Persze, mert nem volt nálam apró és nem tudtam visszaadni. Nem akartam, hogy az ajtóm előtt álljon, még megfázott volna szegény.
– Tudom, láttam még a gordonkáját is, beerőltette az ajtón. Aztán mikor biztos ki akart jönni, beszorult a behemót hangszere a hálószoba ajtóba. Azért volt, olyan sokáig bent.
– Semmi köze hozzá, és szégyellje magát Apróné, hogy így meggyanúsít. Igen is a Banda úr nagyon rendes ember. Vegye tudomásul!
– Megkérdezhetjük a feleségét is?
– Ezt az arcátlanságot! – felháborító!
– Nem bánom nekem így is jó, ha maga mindig veszekszik velem? Legfeljebb a háziúrnak mondom el!