– Jaj de jó, hogy elhoztak kis
unokám! Most alhatsz annyit, amennyit csak akarsz, a nagyi nem fog ám zavarni.
Akkor kelsz fel, amikor kedved van. A mami hozza neked az ágyba a reggelidet.
Kár, hogy egy héten csak egyszer van szombat, vasárnap. Milyen jó lenne, ha
legalább háromszor lenne, akkor többször lennél nálam. Biztos nem lennél ilyen
soványka.
– Készítettem neked finom édes
kakaót.
– Az én bögrémben nagyi?
– Nem kis unokám, az kicsi, itt
a papa sörös kor-sója, tudom, hogy sok egy kicsit, de apránként meg tudod inni,
úgyis meleg!
– De nagyi, én annyira nem
szeretem a kakaót, hogy ilyen sokat igyak
– Nem baj, majd elfogy. Sütök
neked pirítós ke-nyeret, vagy lekváros vajas zsömlét ennél inkább? Nem baj,
tettem a tányérodra egy kis szalámit is, hátha azt kívánsz.
– Tudom, hogy a heti ovi kaja
az nagyon silány, te meg olyan kis galamb csontozatú vagy, rád fér egy rendes
reggeli!
– Nagyikám ez nekem sok.
– Ne is törődj vele, az ágyban
elcsipegeted. Észre sem veszed, miközben a mesét nézed a tévében, hogy fogy a
kaja. Oly sovány vagy, mi lesz belőled ilyen vékonyan? Még az iskolatáskát sem
bírod el jövőre.
– Még csak tíz óra van, pihend
ki az egész heti korai felkelést, nem semmi mindennap hétkor kelni, egy ilyen
vékony dongájú kislánynak. A fáradságos óvodai élet után, legalább most lazíts
hétvégén. Ha már anyád ilyen szívtelen és bedugott az oviba.
– Persze itt maradhatnál
nálunk, nem lennél ilyen vékony, de anyádnak hiába mondom. Mindig csak azt
mondja, hogy elkényeztetünk téged, pedig a nagyapád a megmondhatója, hogy csak
a javadat akarjuk, ne legyél soványka.
– Anyu azt mondja, nem is
vagyok olyan sovány, csúnya az a gyerek, amelyik el van hájasodva. Én nem
akarok kövér lenni!
– Á, ne hallgass anyádra, a
nagyi jót akar. Ne legyél vézna gyerkőc. Ma főzök neked finom tyúkhúslevest
metélt tésztával. Vagy inkább májgombóccal ennéd?
– Nekem mindegy, egyiket sem
szeretem nagyon.
– De ezt meg kell enned, ez
erőt ad neked, utána eszel csirkepörköltet apró nokedlivel, tudod az nagyon
finom, majd tunkolhatsz a nagyapával, és van krumpli-saláta hozzá.
– A papa nem is szereti a
csirkehúst, még a zaftját sem mártogatja ki. Ezt te is tudhatnád nagyika.
– Hát akkor mit ennél kis
unokám? – Mi finomat főzzön neked a nagyi?
– Krumplis tésztát! Tudod, az a
kedvencem.
– Tudom, de hétvégén csak nem
főzhetek krumplis-tésztát, rendes ebédet kell enni.
– A krumplis tészta miért nem
rendes ebéd, még az oviban is szoktak főzni. Különben is én azt szeretem.
– Jó, jó de hétvégén, mikor itt
vagy, mást is kell enni, azért főzök neked, de csak a te kedvedért krumplis-
tésztát is, a pörkölt után. Így jó lesz?
– Jó, ha nagyon, muszáj!
– Majd elfelejtettem, sütök
neked egy kis süteményt is, vagy inkább palacsintát ennél?
– Hátha lesz csokis is, meg
lekváros is, akkor le-mondok a tortáról.
– Tudod mit kis unokám, lesz
ilyet is, olyat is.
– Tizenkét óra, lehet jönni,
ebédelni.
– Nem vagyok még éhes,
– Hát az meg, hogy lehet?
Reggel óta nem ettél semmit, még a tízórai is itt maradt a tányéron, sőt a
reggeliből sem sok hiányzik, miből van neked erőd, ha nem eszel? Ebédelni pedig
muszáj, nagyapával esztek együtt.
– Még én sem vagyok éhes, korai
még az ebédelés.
– Na hiszen, jó példát mutatsz
te is az unokád előtt, ahelyett, hogy biztatnád, hogy enni kell, mert csak így
lesz belőle nagylány.
– Hát ez minden volt, csak nem
ebéd, alig ettél valamit. Nem baj, azért ebéd után egy kicsit aludni kell, hogy
tudjál uzsonnázni. Hogy krumplis tésztát akarsz uzsonnára is enni, hát nem
bánom, ha ennyire szereted, de utána meg kell legalább két banánt enned, abban
van csak igazán vitamin. Tudod kis unokám, a vitaminokra nagy szüksége van a
szervezetednek, attól fejlődsz csak igazán. Nézd a nagypapát, látod milyen
erős, ez mind azért van, mert sok banánt evett.
– Jaj mama, ne mondjál ilyet a
gyereknek! Az én gyerekkoromban nem is ismertük a banánt. Örültünk, ha zsíros
kenyérre tellett. De volt olyan is, hogy az iskolába ámítós kenyeret vittem
tízóraira.
– Milyen volt nagypapa meséld
el.
– Csak annyi volt az egész, hogy
a te dédnagymamád szalonnabőrrel bekente az uzsonna kenyeremet, hogy azt
érezzem, milyen finom füstölt szalonna van a kenyér között. Csak mikor ettem
akkor nem akart a szalonna soha kikandikálni a kenyér közül. De sokszor az
ámítós kenyérnek is örültem.
– Na jó van már, ne szédítsd ez
a gyereket. Mindjárt itt a vacsoraidő és még nem tudom, mit adjak neki
vacsorára.
– Kis unokám, ha a nagymami
készít neked kemény tojást, vagy mást ennél? Mond csak meg bátran, én meg-
főzöm neked, vagy inkább bontsak valami befőttet, talán azt ennél? De van a
hűtőgépbe hurka, eszel? Süssem meg? Látom a narancslét sem ittad meg, nem baj,
vacsora után ihatsz coca-colát.
– Már el is viszitek az
unokámat? Ilyen hamar!
– Muszáj, holnap kezdődik az
óvoda.
– Jó, jó de vacsoráztassátok
meg a gyereket! – Nehogy elfelejtsetek neki enni adni!
– Van otthon ennivalótok? –
Hogy én milyen feledékeny vagyok, szegény kislánynak még csokoládét sem adtam!
Nagyon sajnálom, de majd jövő héten kipótolom.