A buzgóság



  A Karácsonyi bevásárlások, eső áztatta csúcsidejében, történt ez az eset, mely tollam hegyére kényszerült!
  A vásárolni vágyó autósok, és a nézegetni kívánó, kíváncsiskodó vevők hadával, a bevásárlóközpontok környéke is megtelt. Az esős nap még jobban megemelte a kényelmes autósok sokaságát! A fizetős parkolok is zsúfolásig telve voltak. Szerencsére kifelé is igyekeztek jönni, akik már bevásárlásaikat letudták.
  Az egyik bevásárlóközpont sorompóval lezárt parkolójánál, kifelé tartott egy rokkant jelzéssel ellátott gépkocsi. A kocsiban két férfi ült. Hogy melyikük volt a rokkant azt nem tudni! ‑ de nem is ez a lényeg. Mögöttük sorban érkeztek a parkolóból kifelé tartó autók. A rokkant kocsi vezetője kivárva sorra kerülését, odaért a sorompóhoz, egy kicsit ugyan elvétve a távolságot, nyújtogatni kezdte kezét kifelé, hogy az oldalt lévő sorompó tartóoszlopán lévő nyílásba bedugja a parkoló céduláját, többszöri kéznyújtózkodással sem érte el. Hiába próbálta karja teljes hosszát kijjebb dugni, a parkolójegy nem érte el célját. Közben a kifelé jövő kocsik, egymás után beálltak mögéje. Már, már türelmetlenkedni kezdtek a vezetők. Miért nem megy az első már kifelé.
  A rokkant kocsi mögött álló gépkocsivezetője látva az előtte lévő kocsi tehetetlenségét kocsijából kiugorva előre szaladt és a már vizes parkoló cédulát kikapva a nyújtogató kezéből az automata nyílásába próbálta benyomkodni. Majd ugyan olyan lendülettel kikapta összegyűrte, és a közeli kukába dobta. Természetesen ezzel azt jelezte, hogy volt gyerekszobája, és a jól neveltsége vele maradt felnőtt korára is. A művelet végeztével futva elfoglalta helyét kocsijában. Türelmesen várva, hogy a sorompó kinyíljon és az előtte lévő rokkant kocsi, elhajtson.
  Várt, várt, de semmi csak a mögöttük lévő kocsisor türelmetlenkedett, melyet hangos kürtöléssel adtak tudtára az elsőknek. Az udvarias vezető várt, várt, de a sorompó csak nem nyílt ki! Mikor már elviselhetetlenné vált a dudák harsogása, egyet gondolva újból kiugrott kocsijából és a zsebéből kivett parkoló jegyet bedugta a készülékbe, valószínű, mérgével telítődve tette mindezt, mert a sorompó azonnal kinyílt. A rokkant kocsi éppen, hogy át tudott hajtani alatta. A buzgó vezető visszarohant kocsijához bevágta magát, de mire indult volna a sorompó újra lezáródott. Most mit tegyen? – nincs parkolójegye, ráadásul a sor sürgette, mit sem sejtve, hogy elől mi történt.
  A mögöttem lévőtől kérjem el a jegyét, az utána való meg a mögötte lévőét. Úgy sem adná ide senki!
  Más megoldást nem találva, félreállt kocsijával, egy darabig várt, várt. Majd felgyűrte kabátja gallérját és a már megszokott lendületével a kocsik behajtójához rohant, új parkoló jegyért. De a hosszú sorban állok, észrevették turpiságát, hogy így próbál előnyhöz jutni, nem engedték parkoló órához. Sőt illetlen szavakkal, megjegyzésekkel, ráordításokat zúdítottak feléje. Magyarázkodni próbált, de semmi értelme sem volt, mert a kocsiablakon kihajolók, mondták a magukét, és nem figyeltek a válaszra.
  A buzgó ember ezek után, csurom vizesen visszaült kocsijába, és két kanyar után újra beállt a sor végére. Természetesen a parkolóba hajtok sorába, csak azért, hogy újra ki tudjon jönni kocsijával.
  Hiába a buzgóságnak néha ára van!