Amikor ez az eset megtörtént, még Rákoshegy nem
tartozott Budapesthez. Jóval később lett fővárosunk tizenhetedik kerületének
része.
Akkor még
bakterház állt a főutat lezáró sorompó mellett. Ez az őrház volt hivatva arra,
hogy a Szolnok felől érkező egyvágányú vasútpályát négyvágányúvá tegye. Mielőtt
befutott a vonat a bakter dolga a szerelvényt egy üres vágányra terelni.
Aki a
vonathoz, vagyis a vasútállomásra igyekezett, az a község ezen oldalán, a
legrövidebb utat választva a sínek mellett a bakterház előtt haladt el.
A község
egyetlen főutcáját Baross utcának hívták, abban az időben még macskaköves
nagyon rossz állapotú utca volt. Itt az út mellett közvetlen a kanyar után a
bakterházzal szemben állt a Cigány borbély háza. Először csak bérelte, mert
igen alkalmas volt a borbélyműhelynek. Később megvette részletre. Emlékszem,
még két nagyon fényesre suvikszolt cintányér jelezte a férfifodrász jelenlétét
és nyitva tartását. Ha az üzlet nyitva volt, akkor a réztányérok kint lógtak a
felirat mellett. Ha zárva volt a tányérok bekerültek az üzletbe.
A borbélymesternek
a nevén kívül sok köze nem volt a cigányokhoz. Nem volt már túl fiatal, de
életerős, szorgalmas emberként tisztelte minden kuncsaftja. Itt lakott és
dolgozott feleségével, aki ugyan nem volt fodrász, de az üzletet ő tartotta
rendben. A felesége, akinek már a nevére sem emlékszem, jóval fiatalabb
korosztályhoz tartozott, mint a férje. Arra viszont nagyon is jól emlékszem,
hogy milyen szép nő volt. Suhanc koromban barátaimmal számtalanszor elmentünk
az üzlet előtt, csak azért, hogy a szépasszonyt láthassuk. Mindig kibontott
hosszú fekete hajat viselt. Még az üzletben is nagyon divatosan öltözködött. De
nemcsak mi fiatalok figyeltünk fel a szépasszonyra, hanem sok férfinak is
beszédtémája volt. A feleségekről nem is szólva, akik könnyen hajlamosak egy
kis féltékenységre.,
Hogy a
szépasszony szépségét, kedvességét kitől örökölte, azt nem tudni, csak azt,
hogy jelenlétével az üzlet forgalmasabbá vált, mint a község másik fodrászata.
Egyik napon
a férje kérte feleségét, hogy az esedékessé vált a fodrászkellékek vásárlásáért
Pestre kell utaznia. A feleség szívesen vette a megbízatást, hiszen máskor is
volt már vásárló körúton...
A kazánfűtő
még egy lapát szenet dobott a tűzre, aztán becsukta a kazán ajtaját. Intett a
mozdonyvezetőnek, aki a kémlelő nyíláson figyelte a vasútpályát. Kétszer
meghúzta a gőzsíp kallantyúját, jelezve, hogy a szolnoki sebes az állomáshoz
közeledik.
Ezalatt a
bakter ellenőrizte, hogy a váltó jó helyre ereszti-e a szerelvényt. Minden
rendben, állapította meg. A sorompót már öt perccel ezelőtt leengedte...
A szép
fodrászfeleség azon a napon is úgy, mint máskor elindult a vasútállomásra,
korallpiros ruháját vette fel, fekete tűsarkú cipőjéhez és fekete ridiküljéhez.
Hosszú fekete haja lobogott a kora délelőtti szélben.
Ma talán a
távoli vonatfütty késztette, szaladásra, nem tudni, csak annyit, hogy nagy árat
fizetett érte... A rövidített utat még jobban le akarta rövidíteni, így a sínek
között rohant, mikor tűsarkú cipője a vágány váltói közé szorult. Lábát nem
tudta idejében kiszabadítani a csattal erősített cipőből. A szolnoki sebes
vezetőjének csak annyi ideje volt, hogy sípoljon, miközben a szerelvény
kerekeit csuszásra kényszeríttette, de a tragédiát megakadályozni már nem
tudta...
A fodrász
műhely napokig zárva volt.
A temetésre
engem is elvittek a szüleim. Annyi virágot addig még nem láttam együtt, de
talán embert sem. A község lakosságának nagy része lerótta kegyeletét, a nők
megfeledkeztek minden rosszindulatú megjegyzésről.
Azután a
fodrászműhely újra megnyílt, de a réztányérok már nem csillogtak olyan fényesen,
mint azelőtt.