Így is lehet


Az igazgató ma is, mint minden nap, kint állt a  kapuban és ott várta az iskolába érkező kisasszonyokat és fiatal urakat. Már az utca sarkától látni lehetett a megnyerő külsejű, ősz hajú urat, amint kedves mosollyal, szinte vidám gesztusokkal terelte az érkező ifjúságot a kapun át. Kislányom is kapott egy biztató simogatást, mielőtt belépett az iskola kapuján.
– Jó rendben, akkor holnap évzáró után, mondjuk tizenöt órakor, várom magát és édesapját.
– Köszönöm igazgató úr, itt leszünk.
– Apu nagy kár, hogy az évzáró ünnepélyre nem tudsz eljönni, pedig én is szerepelek az iskola ünnepi műsorában.
– Sajnos nem mehetek, délelőtt dolgozom, de majd anyu elmegy veled az ünnepélyre. Én meg elmegyek veled elköszönni az igazgató úrtól...
– Egy kicsit korán van még, de azért menjünk fel, az első emeleten van az irodája, ugye, jól emlékszem? Zárva van a kapu!
– Igen, itt mindig zárva tartják az iskola bejáratát.
– Akkor csengetek. Jó napot kívánok!
– Tessék, kit keresnek?
– Az igazgató úrhoz vagyunk bejelentkezve, 15 órára.
– Igen látom, jelezve van, hogy jön a kislány a papájával. Menjenek fel kérem, tudják hol az iroda?
– Köszönjük. Még van tíz percünk háromig... Úgy látom az üvegablakon át, hogy vannak nála. Azt hiszem egy kisfiú van bent. Na nem baj, hátha hamarabb befejezi, ha látja, hogy már itt vagyunk. Bekopogok és bemegyünk...
Az igazgató íróasztala mögött ül, szemben vele a széken pedig egy kisfiúcska.
– Kérem ne haragudjanak, de még nem fejeztem be a beszélgetést a fiatalúrral, még van nyolc perc háromig.
– Elnézést igazgató úr, de egy kicsit korábban ér-tünk ide!...
– Kint várjanak kérem...
– Na most van három óra, igazán már bemehetnénk – türelmetlenkedem. Ahogy ezt kimondom, nyílik az ajtó. Kilép egy nyolc-kilenc évesnek látszó kisfiú, mögötte az igazgató kíséri. Egy pillanatra megállnak, az igazgató kezet nyújt diákjának és kellemes vakációt kíván neki. Köszönöm uram, szól vissza a gyerek, majd hozzáteszi, önnek is uram. Köszönöm, akkor szeptemberben találkozunk, természetesen, igazgató úr...
– Tessék, jöjjenek beljebb, – majd udvariasan maga elé enged és a kézfogások után hellyel kínál.
– Csak szeretnénk megköszönni az igazgató úr egész évi fáradtságos munkáját, türelmét, és azt a sok vidám programot, amit egész éven át a gyermekeknek nyújtott kislányommal együtt. A sok szép kirándulást, a tanév közti három hetes, tanulással egybekötött vidéki táborozást. Azt a sok szép élményt, amit a vitorlás oktatás, s az ezt követő alapfokú vizsga izgalma okozott. Valamint a táborélet romantikus szépségeit, a sportversenyeket, és a nagyszerű kerékpár túrát. A kislányomnak mindez örök élményt jelent.
– Az iskolánk ennyit tud nyújtani a tanulói számára – feleli szerényen. – Valóban sikerült tartalmas, mindenképpen a tanulás előnyére szolgáló programot összeállítani kollégáimmal együtt. De ebben nincs semmi különös, hisz ez minden évben így van, annyi különbséggel, hogy a tenger közelében táboroztunk egy erdei bentlakásos iskolában. Jövőre télen, a hegyekben ismételjük meg, ahol síoktatásban részesülnek diákjaink. Igyekszünk a tanulás mellett olyan programot összeállítani, hogy játékosan kedveljék meg a sport örömeit. De elnézést kell kérnem önöktől... negyed négy van és más szülőknek is adtam randevút, kisasszony, kívánok magának nagyon jó pihenést, kellemes nyarat és ősszel újra várom iskolánkban.
Az igazgató felállt s az ajtó felé kísért minket, majd kezet fogott mindkettőnkkel és egy cédulát adott át, melyen a következő tanévre való beiratkozás időpontjai, és az első tanítási nap volt feltüntetve.

Mindez Párizsban történt 1985 nyarán...