A farkas halála

  Ez a kis történet 1966-ban történt Mongóliában, amikor az első mongol-magyar földtani expedíció fúrásokat végzett egy geológiai térképhez.
  A tábortól mintegy 30 km-re lehettünk, amikor Altguj bácsi, a mongol gépkocsivezetőnk feltűnően jobbra figyelt és élénken mutogatott, hogy nézzünk már oda! Egy rohanó antilopcsordát láttunk a távolban. Máskor is láttunk már ilyet, ezért nem tulajdonítottunk a dolognak nagyobb jelentőséget. De a kisöreg csak magyarázott valamit és irányt változtatva nagyobb sebességre kapcsolt.
  Közelebb érve vettük csak észre, hogy egy farkas rohan az antilopok nyomában. Gépkocsivezetőnk igen ügyesen leválasztotta kocsijával a farkast az antilop csordáról, és máris mi üldöztük az antilophúsra megéhezett farkast. Már lövő távon belül van, le kéne lőni, de hol a puska? Azt a mindenit, tegnap kint hagytuk a fúróberendezésnél. Ezt a pechet! Most lelőhettük volna, ez igazi vadászélmény, de hiába, puska nélkül nem vadász a vadász! Eközben az állat növelte a sebességét, 40 km-t mutatott a kilométeróra. Ebben a tempóban tereltük a fúróberendezés irányába.
  Az üldözőből üldözött lett. Altguj bácsi nyomta a kürtöt ezzel is idegesítette az állatot. Meddig bírja még, már nem is látni a lábait, szinte repül a föld felett. Majdnem ráment a kocsikerék, amikor hirtelen irányt változtatott, kitért oldalra, egy kis egérutat nyerve, de végül is mindig utolértük. Már nagyon fáradt lehetett szegény pára.
  Sikerült egészen közel terelni a fúróponthoz, ahol szerencsére észrevették a szokatlanul szóló kürtjelzésünket. Rincsindorzs, a táborban dolgozó technikus szaladt a kocsi felé puskával kezében. Ő is lelőhetné, de nem teszi, ez nem az ő zsákmánya. Felvesszük a kocsira. Közben a farkasunk időt nyer. Újra utolértük, fáradt már, elbújni nem tud a sima havas prérin. A terepjáró kocsink szélvédő üvegét egy kicsit megbillentve, támadt egy kis rés, ezen át Altguj bácsi kidugta a puskacsövét és alkalmas pillanatra várva figyelt. Az állat szinte érezte, hogy nincs menekülés, hirtelen megállt és szembefordult a gépkocsival. Nyelve a földet érte, tiszta hab a szája, ugrásra készen... Eldördült a fegyver s az állat felugrott a levegőbe, aztán roggyantan zuhant vissza. Rincsindorzs kiugrott a kocsiból, hátulról közelítette meg a vergődő állatot, majd hátsó lábainál megragadta és erősen a földhöz csapta. Ekkor Toldi Miklós jutott eszembe, ő is így csinálhatta, csak puska nélkül.
  A kimúlt állat a kocsi lökhárítóján utazott velünk vissza a fúrásponthoz. Itt nagy ovációval fogadták a kollégák s azon nyomban meg  nyúzták.

  Nagyon megtetszett az állat szép sűrű téli bundája, megkértem a kollégákat és Altguj bácsit, adják nekem emlékül. Ma is a szobámat díszíti.