Ez a kis
történet 1966-ban történt Mongóliában, amikor az első mongol-magyar földtani
expedíció fúrásokat végzett egy geológiai térképhez.
A tábortól
mintegy 30 km-re lehettünk, amikor Altguj bácsi, a mongol gépkocsivezetőnk
feltűnően jobbra figyelt és élénken mutogatott, hogy nézzünk már oda! Egy
rohanó antilopcsordát láttunk a távolban. Máskor is láttunk már ilyet, ezért
nem tulajdonítottunk a dolognak nagyobb jelentőséget. De a kisöreg csak
magyarázott valamit és irányt változtatva nagyobb sebességre kapcsolt.
Közelebb érve
vettük csak észre, hogy egy farkas rohan az antilopok nyomában.
Gépkocsivezetőnk igen ügyesen leválasztotta kocsijával a farkast az antilop csordáról,
és máris mi üldöztük az antilophúsra megéhezett farkast. Már lövő távon belül
van, le kéne lőni, de hol a puska? Azt a mindenit, tegnap kint hagytuk a fúróberendezésnél.
Ezt a pechet! Most lelőhettük volna, ez igazi vadászélmény, de hiába, puska
nélkül nem vadász a vadász! Eközben az állat növelte a sebességét, 40 km-t
mutatott a kilométeróra. Ebben a tempóban tereltük a fúróberendezés irányába.
Az üldözőből
üldözött lett. Altguj bácsi nyomta a kürtöt ezzel is idegesítette az állatot.
Meddig bírja még, már nem is látni a lábait, szinte repül a föld felett.
Majdnem ráment a kocsikerék, amikor hirtelen irányt változtatott, kitért
oldalra, egy kis egérutat nyerve, de végül is mindig utolértük. Már nagyon
fáradt lehetett szegény pára.
Sikerült
egészen közel terelni a fúróponthoz, ahol szerencsére észrevették a szokatlanul
szóló kürtjelzésünket. Rincsindorzs, a táborban dolgozó technikus szaladt a
kocsi felé puskával kezében. Ő is lelőhetné, de nem teszi, ez nem az ő
zsákmánya. Felvesszük a kocsira. Közben a farkasunk időt nyer. Újra utolértük,
fáradt már, elbújni nem tud a sima havas prérin. A terepjáró kocsink szélvédő
üvegét egy kicsit megbillentve, támadt egy kis rés, ezen át Altguj bácsi
kidugta a puskacsövét és alkalmas pillanatra várva figyelt. Az állat szinte érezte,
hogy nincs menekülés, hirtelen megállt és szembefordult a gépkocsival. Nyelve a
földet érte, tiszta hab a szája, ugrásra készen... Eldördült a fegyver s az
állat felugrott a levegőbe, aztán roggyantan zuhant vissza. Rincsindorzs
kiugrott a kocsiból, hátulról közelítette meg a vergődő állatot, majd hátsó
lábainál megragadta és erősen a földhöz csapta. Ekkor Toldi Miklós jutott
eszembe, ő is így csinálhatta, csak puska nélkül.
A kimúlt állat a kocsi lökhárítóján utazott
velünk vissza a fúrásponthoz. Itt nagy ovációval fogadták a kollégák s azon
nyomban meg nyúzták.
Nagyon
megtetszett az állat szép sűrű téli bundája, megkértem a kollégákat és Altguj
bácsit, adják nekem emlékül. Ma is a szobámat díszíti.