(Ebben a kis elbeszélésben két különböző típusú
fiatalember találkozik, úgy mintha ismernék egymást)
– Szervusz te úri gyerek! Így szól, a mai
vagány srác, akinek látása megzavarja az emberi szemek pupillatágulásának határait,
és erősen pislogni kezd. A sűrűn tetovált test vasúti kocsi oldalára
emlékeztető grafitizált változata, egyes emberek idegösszeroppanását idézik
elő. Miközben a fején lévő hajcsomók az égre meredezve úgy állnak, akár az össze-vissza
telepített szélerőművek.
A nyakkendős csak
úgy egyszerű változatban, hidegen, szünetet tartva (a nagyobb hatás kedvéért),
hogy ezzel is jelezze korának hovatartozását és úri mivoltát. Látszik rajta,
hogy ez a beszélgetés régi ismerősével kényelmetlen neki főleg mások előtt, amire
ő bizony sokat ad. Szem előtt tartva „embert barátjáról” szóló mondást. Ezek
után várja, hogy a régen elfelejtett, vagy talán soha nem is ismert ismeretlen
szólaljon meg először. Neki úgy sincs mondanivalója az ilyen trehányul
kirojtozott, fesledező nadrágszárba bujtatott, cinegelábbal rendelkező, szakadt
farmerben. Önmutogatásban járatos, ugrabugráló fiatalemberrel. Arról nem is
beszélve, hogy a derekán lógó lánc, amely elöl a térdkalácsát veri, hátul a
tomporát megkerülve visszakanyarodik, és derékszíjában végződik.
A kínos üres
pillanatok, válaszköszönésre kényszerítik. – Szevasz, a köszönés megdermedve
hagyja el félig csukott szája szögletét.
– Mi van veled? –
csak nem esküvőre készülsz így kinyalva. Nyakkendőben, öltönyben, fényes
cipőben, jé és a lábadon nincs tornacipő, micsoda időket élünk, nagyapáink
jártak ilyen cuccban, mint te. Micsoda hajad van, nem ismerek rád, le van
nyalva! – nahát. Nadrágtartót hordasz? – te, meg vagy buggyanva. Tán még a
pólót sem ismered, vagy derogál neked a modern divat. Hogy mész el a diszkóba
ilyen szerelésben, egy lány sem táncolna veled. Biztos rajtad vihogna az egész
diszkó. De lehet, hogy te csak a Zeneakadémiára jársz táncolni. Esetleg
bujkálsz valaki elöl, hogy ne ismerjenek fel? Ilyen szerelésben járhattak az
őseink, de azok is csak azért, mert nem ismerték a jó kényelmes cuccokat. Azok
még a futball- meccsre is, meg a lóversenyre lakkcipőben jártak. Biztos nem is
érzed jól magad ilyen szerelésben, csak játszod itt előttem az úrfit.
– Na idefigyelj!
– te űber okos, ha én ilyen slamposan lennék öltözve, biztos, hogy nagyon elszégyellném
magam a tükör előtt. De, hogy az utcára menjek, annak még a gondolatától is
rosszul lennék. Mert azt hinnék csüngőkkel az oldalamon, hogy a Lipót mezőről
jövök. Vagy éppen oda igyekszem felvételre, de lehet, hogy a hajviseleted után
valami elfajzott űrlénynek gondolnának. Egy biztos, hogy az ilyen öltözék - ha
ugyan ezt öltözéknek lehet nevezni - nem
nekem való. Az biztos, hogy, aki valamit is ad magára, az így nem jelenik meg
embertársai előtt.
– Neked fogalmad
sincs róla, hogy a lányok mennyire buknak azokra a fiúkra, akik modernül
öltözködnek, van tetkójuk, főleg, ha egy pár érdekes helyen pirszing díszeleg
rajtuk. De lehet, hogy te még azt sem tudod, hogy mi az a tetkó? – a test ékszerről
nem is beszélve! Hát ez a tetkó, ami rajtam díszeleg: a karjaimon, a mellemen;
de ha legközelebb találkozunk, már más testrészemet is megcsodálhatod – tudod
erre igazából, buknak a csajok.
– Én még, akkor
sem csinálnék majmot magamból, nincs olyan lány, akiért képes lennék ilyesmire!
– Na szevasz, és
ezzel ott hagyta volt osztálytársát.