Statiszta

Beszélgetés az 50-es villamos végállomásánál.

  Hallgatóztam, udvariatlanul hallgatóztam! Erre nincs mentség. Ha csak az nem, hogy a határúti villamos megállójában állok többedmagammal. Mellettem két kisfiú szintén a villamosra várva, felnőttként nagyon komolyan társalogtak.
  – Mégis elmentek?
  – Igen. (válaszol a tizenhárom évesnek látszó barátja). Elvisz az ősöm, de sajnos a mutert is visszük magunkkal, pedig nem bánnám, ha csak mi férfiak mennénk!
  – Meddig maradtok?
  – Úgy tudom, két teljes hétig tart a forgatás, addig mi is ott leszünk.
  – Anyukád is fog filmezni?
  – Á, ő nem, a muter a parókákkal bíbelődik, mindig a filmesekkel megy. Nagyon elfoglalt, de arra mindig van ideje, hogy engem egreciroztasson. A faterral nincs probléma, ő elkezd világosítani, aztán csak este találkozunk.
  – Te mit csinálsz egész nap?
  – Én statiszta leszek!
  – Hű, de jó neked! Mi leszel?
  – Statiszta.
  – Ilyen fiatalon?
  – Nincs korhoz kötve, különben is az öregem intézi.
  – Nekem is elintézhetné! Pénzt is fogsz keresni?
  – Hát hogyne, ha a fater intézi, kapok statiszta gázsit.
  – Az meg mi?
  – Hát az a pénz, amit a statiszták kapnak?
  – Megpróbálhatom, beszélhetek az érdekedben.
  – De jó lenne! Nekem is kéne egy kis pénz. Hátha kell még egy statiszta.
  – Mond,  egyáltalán elengednének otthonról két hétre?
  – A nevelőapám még örülne is, hogy nem vagyok otthon, így többet enyeleghetne anyámmal. Így sem néz valami jó szemmel, hogy mindig a nyakukon ülök.
  – Jó, ígérem, bedobok mindent az érdekedben, majd süketelek valamit az ősöknek, biztos minden simán fog menni.
  – Csak tudnám, mit is jelent pontosan az, hogy statiszta? Pali, neked tudnod kell, a te papád a fővilágosító a filmgyárban.
  – Ez igaz, nélküle nem tudnak filmet csinálni.
  – Akkor mond, mit is jelent statisztának lenni?
  – Na várj, gondolkodom egy kicsit. Félek, neked hiába is magyaráznám, úgysem értenéd.
  – De azért mond csak! Mert kisebb vagyok, azért még megérthetem.
  – Na jó, nem bánom, elmondom, csak figyelj: a statiszta azt jelenti, hogy sok ember szerepel a filmben.
  – És mi leszünk a sok ember?
  – Á, dehogy, nemcsak mi utazunk Dömsödre, hanem még sokan mások.
  – Az nem jó, akkor én, hogy látszok a filmen? Amilyen alacsony vagyok, biztos elém fog állni valaki, akkor pedig nem látszom, persze majd tolakszunk.
  – A rendező elrendez, akkor fogunk látszani a filmen?
  – Tudod, ha már elengednek veletek filmezni, akkor szeretném, ha legalább anyám látna a filmen. Büszke lenne rám!

– Jó, de ne feledd, te nem színész leszel, hanem statiszta!
  – Akkor már nem is látszhatok a filmen?
  – Dehogynem, csak a tömegben.
  – Ott látszom majd?
  – Nem tudom, de azt hiszem, látszol.
  – Kérdezd meg a faterodat.
  – Ilyesmivel nem zavarhatom, különben is mérges lenne, ha ilyet kérdeznék.
  – Na jó, nem bánom, akkor ne kérdezd. De azt, azért meg fogja engedni, hogy előre tolakodjak?
  – Mondtam már: nem ő a rendező, az öreg a világosító.
  – De kár! Ha ő lenne a rendező, akkor ugye látszanánk a filmen?
  – Lehet, nem tudom.
  – Hát te semmit sem tudsz! Ha az én apám lenne a világosító, akkor én mindent tudnék.
  – Azt hiszed, otthon mindig a filmről beszélünk?
  – Te Pali, még mindig nem értek valamit? Jó, statiszta leszek, azt értem, de azt nem, hogy éjszaka lesz a filmezés, hű, de izgalmas!
  – Miért lenne éjszaka?
  – Mert azt mondtad, a papád a fővilágosító. Idáig úgy tudtam, hogy világosítani a sötétben kell!
  – Nem! Világosítani nappal is kell!
  – Jó, ezt nem tudtam, én nappal látok rendesen, meg úgy tudom, az emberek többsége lát, kivéve a vakokat, de azoknak úgyis hiába világosítana a papád, akkor sem látnak.
  Éles kerékcsikorgással kidugja orrát a kanyarból az 50-es villamos. Pedig még szívesen elhallgattam volna a két gyerek beszélgetését.
Mindenki a villamos felé fordult, és feledésbe merült a két gyerek felhőtlen eszmecseréje.

Az udvariatlan hallgatózást nem bántam meg, de azért elnézést kérek érte.