Ez
a rövidke párbeszéd a hat éves lányunokám, és az ő nagynénije között esett meg
a minap.
Az unokám Kitti (óvodás)
Nagynéni Ilona névre hallgat, (de unokám
csak Ilkának hívja.)
– Mi van a szádban Ilka? Csak nem cukorkát
eszel! Nekem is adsz egyet(?), csak egyet kérek, hadd szopogassak én is. Tudod,
hogy szeretem a cukorkát.
– Én negrot szopogatok a torkom miatt! A negro
erős, mentolos cukorka, ezt biztos nem szereted!
– De igen, én nagyon szeretem!
– De erős, ha mondom, csípni fogja a szádat.
– Nem baj, akkor is szeretem. Én is szopogatni
akarok!
– Nem bánom, adhatok, de úgyis ki fogod köpni.
– Nem fogom, mondtam, szeretem.
– Jól van, ha szereted, de biztos, hogy nem
téveszted össze más cukorkával?
– Nem hát, én már nagy csoportos vagyok, és
nem sokára iskolás leszek.
– Jó, jó itt van egy szem.
Kitti kicsomagolja, nézegeti, aztán ezt
kérdi.
– Ilka miért fekete ez a cukor, amit nekem
adtál?
– Azért Kittikém, mert a negro fekete és erős.
Ez a torok kéményseprője.
– Jé, van a toroknak seprője. Az milyen?
– Igen, van! – rá van írva a zacskóra. De
Kittikém ne úgy képzeld, hogy a cukorka seprűvel takarít a szádban.
– Én nem érzek semmilyen seprést de, hogy
képzeljem, ha az van írva. Seper, ‑ vagy nem seper?
– Te kis csacsikám, láthatod, hogy ez csak egy
fekete cukorka, és nincs nála seprű. Ezt csak azért írják rá, mert mentolos és
tisztítja a torkot.
– Miért, a torok piszkos, az enyém is piszkos?
– Dehogy piszkos, csak úgy mondják.
– Miért mondják, ha nem piszkos?
– Ha elszopogattad a cukorkát, majd érezni fogod,
hogy milyen friss a lélegzeted.
– Enyém mindig friss! De szeretem a negrot!
– Persze, hogy friss, de a mentoltól még
frissebb lesz! Na mi van, mért tologatod ide-oda a cukrot, és mért tátogsz
akkorákat?
– Á semmi, csak szellőztetem a számat.
– Ugye, hogy erős, mondtam neked, hogy nem
neked való! Jó, szereted, tudom.
– I,…igen, igen is szeretem, csak a közepét nem igen, mert az puha és a
puhát nem szeretem, az ragad.
– Te Kitti, én úgy látom, hogy te azért
szereted, mert én szeretem, és utánozni akarsz. Valójában csak ezért szereted.
– Nem, nem csak…
– Menjél, köpd ki, itt egy papír zsebkendő.
– Nem köpöm! Megyek, lehozom a pónimat pónizni
akarok.
– Jó, hát menjél, ha nagyon akarsz, bár itt is
van elég játék, amivel tudnál játszani.
– Ne szaladj! Ne, hogy eless!
Ilka elhúzza a függönyt, óvatosan kiles az
ablakon. Látja, hogy Kittike megáll a szilvafánál, körülnéz, hogy nem figyeli-e
valaki, fejét lehajtva próbál megszabadulni a szájában lévő erős cukorkától. Hát
ilyen egy óvodás kislány akaratereje. Ő megmutatta, hogy van azért is.