Látogatók

LÁTOGATÓK  

  Gűzenhoffenner Mihály: így hívták a nagypapát, aki itt feküdt mellettem lévő kórházi ágyon. Hallottam, mikor a nővérke írta a bácsi lázlapját.

  – Hogy hívják a papát? – Igen már tetszett mondani, de most kérném még egyszer, de nagyon kérem lassan, hogy írni is tudjam!

  – Mondhatom lassan is, idősebb Gű-zen-hof-fen-ner Mihály. – Igen azt már tudom, de tessék várni, mert az egészből csak a Mihályt tudtam leírni. Kérhetem, hogy még lassabban, esetleg betűzhetné is.

  – Jó kedves, csak nem értem, hogy miért nem érti, de betűzhetem is, ha gondolja. G-mint a szomszédom Gusztáv. Ű-vel mint üzem. Idáig jól mondtam? – Nagyon jól, csak Így tovább, majd csak a végére érünk egyszer!

  – Hogy pont az én szobámba került, ilyen pechem is csak nekem lehet. Morgolódott a nővér magában.

  Mire a nővérke befejezte a beteg adatainak felvételét, már eljött a nagy vizit ideje. Joli nővér jelentette a vizitelő főorvosnak és népes kíséretének, hogy új beteg érkezett a négyes ágyra. A kicsit rövidlátó főorvos, egy halvány pillantást vetett az agyon radírozott kórlap fejlécére, majd hirtelen feltalálva magát, megkérdezte Joli nővért, hogy is hívják a beteget.

  A nővér nagy lélegzetet vett és második lélegzett vétel után is csak annyit tudott kimondani, hogy Gű-Gűzü Mihály bácsi hetvenkét éves.

  – Na, majd rendbe tesszük Gűzü bácsi, mondta a főorvos úr. Mikor Mihály bácsi ki akarta javítani neve helyességét melyet a nővérke csúnyán elrontott. Már a főorvos vette át a szót.

  – Mondja Gűzü bácsi mi a panasza? Ez érdekel engem, hogy segíteni tudjak, és mielőbb egészségesen hagyja el kórházunkat.

  – Jó, jó, nem akartam megbántani. Az a bajom, hogy az emésztésemmel van baj! Tudja doktor úr a Széles Pista is, azt mondta, aki a szomszéd falu orvosának a legjobb barátja, hogy ezt a bajt csak Pesten tudják gyógyítani, hát így kerültem ide!

  – Na, jól van! Majd rendbe hozzuk a bácsit.

  – A kórházi ebédet jó ízűen elfogyasztotta Gűzü bácsi. Bátorkodom én is Gűzü bácsinak hívni, mert az ominózus vizit után, minden beteg, nővér, csak Gűzö bácsinak hívta.

  Tehát ott tartottam, hogy a kórházi ebéd pillanatok alatt eltűnt Gűzü bácsi jó voltából. Alig, hogy befejezte ebédjét, két férfi jelent meg az ajtóban, kezükben egy hatalmas karton doboz volt. Ahogy megtalálták a négyes ágyat, a dobozból egy közép méretű TV került elő, melyet az éjjeli szekrényre tettek és a Gűzü úr ágya elé húztak. Igaz egy kicsit lelóg, állapították meg, de talán nem fog leesni. Beállították a készüléket, kihúzott antennái hajladoztak minden ajtónyitásra. Úgy látszik, nem huzatálló antennákkal van ellátva. Állapítottam meg, a másik ágyról.

  Gűzü bácsi, látszólag nem túlzott lelkesedéssel vette tudomásul fia eziránti gondoskodását. Ki is kapcsolta a készüléket, ahogy a szállítok elmentek.

  A délutános nővér megjegyezte, hogy ki a fene hozta be a társalgó TV-jét ide a betegszobába, mikor annak kint a helye. Gűzü bácsi nem győzte magyarázni a főnővérnek, hogy a fia hozatta be, hogy ne unatkozzon gyógyulás közben.

  Kora délután megjöttek a látogatok. A kis szekrényekben tegnapról megmaradt ételmaradékokkal hamar megtelt a szemetes kosár. A friss ételekkel telítődtek újra a kis szekrénykék.

  Gűzü bácsihoz is megérkeztek a látogatok hada. Szerettem volna, megszámolni hányan vannak, de a harmadik próbálkozás után feladtam, erre irányuló kísérleteimet. Rögtön a TV-hez mentek, szépen körbe állták, megcsodálták, kapcsolgatták. Antennaállítgatás után vita támadt, ki mit szeretne nézni. Volt a ki a kedvenc sorozata mellett kardoskodott, de volt, aki a híreket akarta az új TV-én látni. A gyerekek hada volt egyedül egységes, mert ők a most kezdődő mesefilm mellett döntöttek, és akaratuknak eléggé hangosan szereztek érvényt. Gűzü bácsiról megfeledkezve, aki szegény összekuporodva feküdt az ágy végében, hogy a többiek egy része is le tudjon ülni. Mintha csak nem is rokonuk betegsége aggasztaná őket.

  Gyerekek, gyertek enni, most van hely a nővérasztalon, kenem a szendvicseket nektek. A szalámis vajas kenyeret mivel kéritek? Paradicsommal vagy zöldpaprikával, na jó készítek ilyet is, olyat is csak már egyetek, hisz itt az uzsonna idő.

  – Fanni – hól van? – Dávid, eredj, keresd meg a húgodat, s miért nem vigyázol rá?

  – Ez a kislány hova tartozik? Hallatszik az egyik nővér ideges hangja a folyosóról. – Lódulj Dávid ez a húgod lesz! – Mindig én menjek utána! Hát én menjek mikor én a beteg apámhoz, jöttem. Ennyit megtehetsz igazán anyádnak, hogy a húgodra vigyázol!

  – Papa tálalhatom a pótebédet, remélem, nem etted meg ezt a vacak korházi kaját, amit itt adnak nektek? Még jobban tönkre mész ettől a kotyvaléktól.

  – Mit tálaljak mit kérsz? Hoztam finom rántott csirke húsit, vagy inkább a kedvenc vaddisznópörköltből ennél, tudod melyikből, amit kontár vadász barátod lőtt a napokban még maradt egy kevés, a többit szétmértük az ismerősöknek.

  – Nem vagyok éhes próbált tiltakozni Gűzü bácsi, de Vilma lánya hajthatatlan maradt. – Enni kell, mert különben tönkre mész papa. Neked talpra kell állnod! Tudod mennyi mindent, kell még rendbe hoznunk a tanyán, de ha csak az unokáidra vigyázol, vagy csak az óvodába viszed őket, és hozod már az is nagy segítség nekünk. Kérsz hozzá erős paprikát, tudom, hogy szereted, azért hoztam.

  – És milyen kezelést kapsz? Még semmit! – Micsoda disznóság! Mond az orvosnak, hogy te nem érsz rá, gyógyulni akarsz gyorsan.

  – Alig ettél valamit! A túrós palacsintához hozzá sem nyúltál. Mi van veled, ha nem eszel, legyengülsz, és akkor mi lesz! Gyerekek! – gyertek ide egyétek meg a palacsintát a papa nem kéri. Itt hagynám, de holnap hozok másikat ebédre.

  – Fanni márt megint a Földön csúszkálsz, megállj holnap nem veszlek ki az oviból, hogy a nagypapát láthassad.

  – Mamikám, miért tartsa a bácsi ott a sarokban az ágy alatt a teáját? És milyen furcsa üvegben! A papa is ilyen üvegből issza a teát. – Hallgass már! – és kelj fel a földről. Dávid mosd meg a húgod kezét, siess már!

  – Fater azért csak iszik ebből a borból, tudja melyik, amit még együtt csináltunk a nova szőlőből, direkt magának hoztam, ebből tudja, nem szoktunk kínálni senkit, mert ez jobb, mint az orvosság. Én nekem még az Ángyikám Rákóczi túrosára is lecsúszott egy pár pohárral.

  Gűzü bácsi sámfára húzott gyomorral elszundikált, míg a család fölváltva ülve faragta a rántott csirke mellét és tunkolta a hidegre dermedt pörkölt zaftot.

  – Ott a sarokban az első ágynál miért sír a néni anya mond már? Mért nem válaszolsz?

  – Mert az a bácsi ott nagyon beteg! Azért sír a néni? – Igen azért. – Akkor miért nem gyógyítja meg az orvos, azt mondtad mindenkit, meg tudnak gyógyítani.

  – Igen azt mondtam, de az a bácsi már nagyon öreg.

  – A nagyapa is nagyon öreg, Ő sem fog meg gyó-gyulni?

  – De igen ő meg fog gyógyulni. – Ugye nem hal meg a papa? – Nem hát, és most már maradjál csendben, és figyelj a bátyádra.

  A papa aludt, valószínű egy kis csendességről álmodott, mert keserű fáradt arca szögletében egy halvány mosoly körvonalazódott ki. Mire felébredt, a látogatói már felsorakozva álltak az ágya körül, és várták a búcsú puszit a nagypapától. Elöl a kis unokák, aztán a felnőtt hölgyek, következtek, majd utoljára a férfitagok, akik utolsó pillanatig a TV-t nézték.

  Mikor Gűzü bácsi magára maradt rögtön kihúzta a falból a TV-je zsinórját, hogy még véletlenül se tudja bekapcsolni senki.

  Igen igaza van Gűzü bácsinak, neki pihenni kell, hogy holnap is tudja fogadni népes családját, és válaszolni tudjon, talán egy banális kérdésre, hogy van papa?…