Csutak, a focista

Gyerekek voltunk és nagyon szerettük rúgni a labdát. Eleinte csak rossz harisnyából készült, majd igazi belsős bőrlabdához is hozzájutottunk. Miénk volt az Örömvölgy és Erzsébet utca közötti grund. Minden héten akadt valamilyen mérkőzés, amit meghallgattunk a rádióban, aztán megpróbáltuk lejátszani. Előfordult, hogy az arra járó felnőttek megálltak és nézték a játékunkat. Ilyenkor még jobban hajtottunk. Egy-egy sikeren felbuzdulva sokszor neveztük egymást Kocsisnak, Czibornak, de volt, aki a Puskás nevet is kiérdemelte.
  Akkor a rákoshegyi kölyökcsapat tagja voltam Csutakkal együtt, igaz még titokban. Szegény apja, ha megérte volna, biztos nem tiltotta volna a focitól, mint a mama. Az apák mindig megértőbbek a fiúkkal szemben. A mama akkor lett özvegy, mikor Csutak még nagyon kicsi volt. Ő volt minden öröme. Érte nem ismert fáradtságot, ha kellett, hajnalig taposta a varrógép pedálját. Csutak is igyekezett édesanyja kedvében járni, csak hát a foci!
  Ilyenkor elfelejtkeztünk mindenről, mert futballozni szerettünk legjobban a világon. Csutak édesanyja ezt nagyon jól tudta, de féltette a fiát. Azt mondta, inkább tanuljon egy tisztességes szakmát. De őt is csak a foci érdekelte.
  Csutak mamája hamarosan gyanúsnak találta, hogy fia minden vasárnap elmegy otthonról. Egy alkalommal vallatóra fogta, s meg kellett mondania, hogy felvették csatárjátékosnak a kölyökcsapatba. Az őszi bajnokságon már játszik is. A kedves mama nem örült neki. Csutak pedig a boldogságtól nem látott, nem hallott. Azt mondta: Ne félj mama, meglásd, még sok pénzt fogok keresni a labdával, nem kell majd ennyit dolgoznod.
  Édesanyja az első meccsén ott volt, titokban figyelte és izgult érte. A pályán hallotta először, hogy sokan kiabálják: „Jól van Csutak! – Ne engedd át a lasztit, Csutak bravó, ügyes vagy Csutak". Aztán könnyes szemmel sietett haza. Ebben volt egy kis büszkeség is, de több a bánat. Féltette egyetlen fiát, aki igazán nagy tehetségnek látszott.
  A kölyökcsapatból egyenes út vezetett az ifjúsági csapatba. A mama látszólag megbékélt a gondolattal, hogy a fia futballista lesz. Már minden meccsen ott ült a lelátón és nagy izgalommal, féltő tekintettel nézte a fia játékát. Egyre gyakrabban kiabált be a játéktérre. "Kisfiam, ne hagyd magad! Vigyázz, utolérnek!".
  Egyik meccsen Csutak hátrahúzásból gyönyörű gólt lőtt. Mindenki gratulált. A meccs végén Bepó, az edzőnk odajött hozzá és szomorúan mondta neki "Csutak, te holnaptól már nem játszol nálunk. Ez az úr elvisz a Kispesti Honvéd ifjúsági csapatába. Gratulálok neked és kívánom, hogy úgy játssz, mint nálunk!" Ezzel magához ölelte. Csutak a meglepetéstől meg sem tudott szólalni. Az apró termetű Csutak a nagy Honvéd ifjúsági csapatában?! Boldogan rohant haza, felkapta a mamát, megforgatta s elújságolta a nagy hírt.
  – Jól van fiam. – Mondta a mama - De valamiből meg is kell élni!
  – Biztos kapok egy kis pénzt is, de meglásd, egyszer nagyon sokat fogok keresni!
  A napok nagy izgalomban teltek. Csutak pontos volt, mindig pihent, nem hagyott ki egyetlen edzést sem. Minden meccs után beszámolt a mamának, hogy sikerült a játék...
  – Fiam, egy új öltöny kell! Nem járhatsz örökké ebben az egyben. Mit szólnak a játékos társaid?
  Csutak egyre jobban fejlődött. Már a felnőtt csapatnál volt tartalék játékos. Egyszer-egyszer játszott a nagy csapatban is. Ilyenkor kapott egy kis pénzt, amit egyben odaadott az édesanyjának. A mama egyre fáradtabb lett, fájtak a lábai. Már nem tudott meccsekre menni, pedig nagyon szerette volna látni a fiát.
  Egy alkalommal futballista társa jött látogatóba hozzájuk.
  – Gyere, nézd meg az új kocsimat! – nem sok szalad belőle az országban. – Jövő vasárnap lemegyek Tatabányára, meghívtak védeni, nem jössz velem? Érted jönnék és hazahozlak.
  – Rendben – mondta Csutak – egy jó meccset megnéznék, vasárnap úgyis szabad vagyok.
  – Ebéd után itt vagyok érted! – kiáltott ki a kocsiból és elviharzott.
  – A cipődet azért jobban kifényesíthetted volna! Mondta a mama egy hét múlva. Mert vidékre mentek, azért még rendesen kell kinézni kisfiam! Nagyon vigyázz magadra, mert ha bajod esne, én nem élném túl. – És szomorúan nézett az elsiető fia után.
  A motor egyenletesen húzott, a két barát beszélgetett.
  – Miért hajtasz ilyen gyorsan? – kérdezte Csutak.
  – Sietni kell, hogy legyen időm a bemelegítésre, szeretnék igazán jó lenni, mert a kislány is ott lesz, akivel most járok
  – Majd bemutatlak neki! – Ezzel újabb gázt adott, a kocsi megugrott.
  Bicske táján jártak. Későn vették észre a szalmát szállító lovas kocsit. Egy hosszú, vastag rúd állt ki belőle. A vezető elrántotta a kormányt, de későn. A rúd betörve a szélvédőt, Csutak nyakába fúródott. A tatabányai mentőorvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani. A vezetőt elsősegélyben részesítették.
  Csutak, a kiváló futballista nincs többé. A temetésen rengeteg ember, barátok, rajongók vették körül a ravatalt. Egy összetöpörödött néni két fiatalember segítségével ment a gyászmenet élén.

  Megéreztem, megéreztem, megéreztem!. Mondogatta magában, miközben szeméből patakokban folyt a könny.