Gyerekek voltunk és nagyon szerettük rúgni a labdát.
Eleinte csak rossz harisnyából készült, majd igazi belsős bőrlabdához is
hozzájutottunk. Miénk volt az Örömvölgy és Erzsébet utca közötti grund. Minden
héten akadt valamilyen mérkőzés, amit meghallgattunk a rádióban, aztán
megpróbáltuk lejátszani. Előfordult, hogy az arra járó felnőttek megálltak és
nézték a játékunkat. Ilyenkor még jobban hajtottunk. Egy-egy sikeren
felbuzdulva sokszor neveztük egymást Kocsisnak, Czibornak, de volt, aki a
Puskás nevet is kiérdemelte.
Akkor a
rákoshegyi kölyökcsapat tagja voltam Csutakkal együtt, igaz még titokban.
Szegény apja, ha megérte volna, biztos nem tiltotta volna a focitól, mint a
mama. Az apák mindig megértőbbek a fiúkkal szemben. A mama akkor lett özvegy,
mikor Csutak még nagyon kicsi volt. Ő volt minden öröme. Érte nem ismert fáradtságot,
ha kellett, hajnalig taposta a varrógép pedálját. Csutak is igyekezett
édesanyja kedvében járni, csak hát a foci!
Ilyenkor elfelejtkeztünk
mindenről, mert futballozni szerettünk legjobban a világon. Csutak édesanyja
ezt nagyon jól tudta, de féltette a fiát. Azt mondta, inkább tanuljon egy
tisztességes szakmát. De őt is csak a foci érdekelte.
Csutak
mamája hamarosan gyanúsnak találta, hogy fia minden vasárnap elmegy otthonról.
Egy alkalommal vallatóra fogta, s meg kellett mondania, hogy felvették
csatárjátékosnak a kölyökcsapatba. Az őszi bajnokságon már játszik is. A kedves
mama nem örült neki. Csutak pedig a boldogságtól nem látott, nem hallott. Azt
mondta: Ne félj mama, meglásd, még sok pénzt fogok keresni a labdával, nem kell
majd ennyit dolgoznod.
Édesanyja az
első meccsén ott volt, titokban figyelte és izgult érte. A pályán hallotta először,
hogy sokan kiabálják: „Jól van Csutak! – Ne engedd át a lasztit, Csutak bravó,
ügyes vagy Csutak". Aztán könnyes szemmel sietett haza. Ebben volt egy kis
büszkeség is, de több a bánat. Féltette egyetlen fiát, aki igazán nagy
tehetségnek látszott.
A kölyökcsapatból
egyenes út vezetett az ifjúsági csapatba. A mama látszólag megbékélt a
gondolattal, hogy a fia futballista lesz. Már minden meccsen ott ült a lelátón
és nagy izgalommal, féltő tekintettel nézte a fia játékát. Egyre gyakrabban
kiabált be a játéktérre. "Kisfiam, ne hagyd magad! Vigyázz,
utolérnek!".
Egyik
meccsen Csutak hátrahúzásból gyönyörű gólt lőtt. Mindenki gratulált. A meccs
végén Bepó, az edzőnk odajött hozzá és szomorúan mondta neki "Csutak, te
holnaptól már nem játszol nálunk. Ez az úr elvisz a Kispesti Honvéd ifjúsági
csapatába. Gratulálok neked és kívánom, hogy úgy játssz, mint nálunk!"
Ezzel magához ölelte. Csutak a meglepetéstől meg sem tudott szólalni. Az apró
termetű Csutak a nagy Honvéd ifjúsági csapatában?! Boldogan rohant haza,
felkapta a mamát, megforgatta s elújságolta a nagy hírt.
– Jól van
fiam. – Mondta a mama - De valamiből meg is kell élni!
– Biztos kapok
egy kis pénzt is, de meglásd, egyszer nagyon sokat fogok keresni!
A napok nagy
izgalomban teltek. Csutak pontos volt, mindig pihent, nem hagyott ki egyetlen
edzést sem. Minden meccs után beszámolt a mamának, hogy sikerült a játék...
– Fiam, egy új
öltöny kell! Nem járhatsz örökké ebben az egyben. Mit szólnak a játékos
társaid?
Csutak egyre
jobban fejlődött. Már a felnőtt csapatnál volt tartalék játékos.
Egyszer-egyszer játszott a nagy csapatban is. Ilyenkor kapott egy kis pénzt,
amit egyben odaadott az édesanyjának. A mama egyre fáradtabb lett, fájtak a
lábai. Már nem tudott meccsekre menni, pedig nagyon szerette volna látni a
fiát.
Egy
alkalommal futballista társa jött látogatóba hozzájuk.
– Gyere,
nézd meg az új kocsimat! – nem sok szalad belőle az országban. – Jövő vasárnap
lemegyek Tatabányára, meghívtak védeni, nem jössz velem? Érted jönnék és
hazahozlak.
– Rendben –
mondta Csutak – egy jó meccset megnéznék, vasárnap úgyis szabad vagyok.
– Ebéd után
itt vagyok érted! – kiáltott ki a kocsiból és elviharzott.
– A cipődet
azért jobban kifényesíthetted volna! Mondta a mama egy hét múlva. Mert vidékre
mentek, azért még rendesen kell kinézni kisfiam! Nagyon vigyázz magadra, mert
ha bajod esne, én nem élném túl. – És szomorúan nézett az elsiető fia után.
A motor
egyenletesen húzott, a két barát beszélgetett.
– Miért
hajtasz ilyen gyorsan? – kérdezte Csutak.
– Sietni
kell, hogy legyen időm a bemelegítésre, szeretnék igazán jó lenni, mert a
kislány is ott lesz, akivel most járok
– Majd bemutatlak neki! – Ezzel újabb gázt
adott, a kocsi megugrott.
Bicske táján
jártak. Későn vették észre a szalmát szállító lovas kocsit. Egy hosszú, vastag
rúd állt ki belőle. A vezető elrántotta a kormányt, de későn. A rúd betörve a
szélvédőt, Csutak nyakába fúródott. A tatabányai mentőorvos már csak a halál
beálltát tudta megállapítani. A vezetőt elsősegélyben részesítették.
Csutak, a
kiváló futballista nincs többé. A temetésen rengeteg ember, barátok, rajongók
vették körül a ravatalt. Egy összetöpörödött néni két fiatalember segítségével
ment a gyászmenet élén.
Megéreztem,
megéreztem, megéreztem!. Mondogatta magában, miközben szeméből patakokban folyt
a könny.