EGY HÉT BALATONON?
– Szia törpepapagáj! Kedden megyünk a
Balcsira nyaralni.
– Ezért van, ilyen jó kedved? Igaz nekem is
lenne, ha kaptam volna egy családi beutalót, mint te. Igazán, ha haver vagy,
akkor nekem is szerezhetnél a Tihanyi üdülőnkbe.
– Miért, ha
lenne, lejönnétek?
– Még ilyet
kérdezni, hát persze hogy mennénk, ilyen döglesztő kánikulában. Ki a csodának
van kedve dolgozni, vagy éppen abban a gyönyörű lakótelepi lakásban a beszorult
fullasztó levegőt szívni. Aztán be a kádba, ki a kádból, mert a család többi
tagja is igényli, a hideg zuhanyt. A Balaton más, ott elfér mindenki. Addig
fürdök, amíg akarok, még a feleségem se szólhat érte semmit. – Jó
beszélek az érdekedben! Gyere le délután a szakszervezeti irodába, hátha valaki
lemondja a nyaralását, és te átveszed a beutalóját.
– Ez olyan, mint a zöld ász! – Reménytelen!
– Nem kell,
azért úgy letörnöd, mint a bili füle. Hátha összejön!
– Na jó, nem bánom.
Délután leballagtam a szakszervezeti
irodába, bár az ajtó előtt kicsit tétováztam. Á, úgysem sikerül nekem semmi!
Mostanában nagyon peches vagyok, amihez nyúlok, balul üt ki! Na, mindegy, azért
megpróbálom, hátha megsajnál, valamelyik aranyos angyalka és egy jó nyaralással
örömet szerez.
– Miért van úgy letörve Árpika? Ilyen lógó
orral, hogy lehet beszédelegni egy szakszervezeti irodába? Aki magára néz, az
minden kérdés nélkül kiutal egy soron kívüli gyorssegélyt. De lehet, hogy a
lógó orr versenyén még különdíjat is kapna. Miben tudok segíteni. Csak nincs
elmaradva tagdíjjal, mert akkor az emberek, ilyen arcot vágnak.
– Á, á semmi, csak szeretnék a Balcsira menni,
nyaralni a jövő heti turnussal. Tetszik tudni, akkor mennek a haverok is.
Nagyon jól éreznénk magunkat. Esténként micsoda jó biliárd partikat tudnánk
rendezni, és a feleségek is remekül éreznék magukat, a gyerekekről nem is
szólva.
– Jó, jó tudom, nézze talán egyhetes beutalót,
tudok szerezni, egy család visszajelzett, hogy valószínűleg csak egy hetet
vesznek igénybe.
– Én még egy hétnek is nagyon tudnék örülni!
– Holnap van befizetés, ha csak egy hetet
fizetnek be, magáé a másik hét.
– Nincs nekem olyan szerencsém!
– Majd meglátja! – Csak ne terjessze el!
– Á, dehogy mondok én előre bármit is, lehet
hogy nem sikerül! De ha mégis, hozok magának, valami szép kis szuvenírt.
Óriási! Megvan az egyhetes beutaló. Kedd
reggel indul az üzemi busz Tihanyba, és egy igazi hetet tölthetünk a Balaton
hűs vízében…
A meglepetés sikerült, nagy volt az öröm a
családban. De legjobban a nagyi örült, hogy végre ő is pihenhet a testvérénél
vidéken.
Az autóbuszon kiváló volt a hangulat, már
menetközben eldöntöttük, hogy munkáról egy szót sem…, de aki mégis szóba hozza,
vagy ilyen irányú célzást tesz, Tihanyba érve rögtön kifizeti a büntetést sörben.
Fürdés, napozás, büfélátogatás, valamint az
esti játékparti teljes kikapcsolódást nyújtott, sajnos csak egy napig.
Ugyanis másnap a hangosbemondó üvöltötte a
nevemet, sürgősen menjek az irodába.
– Ez ugyan mi lehet miféle tréfa? A csónakot
rendben visszavittem, nem tartozom senkinek, nem tettünk olyat, ami
szabálytalanságra utal!
– Árpi, mi a fenét tettél, hogy sürgősen
hivatnak az irodára?
– Nem tudom, de majd kiderül rögvest! Csak
nem másnak is kiadták a szobát? – merült fel bennem a gondolat.
Az irodát zárva találtam. Biztosan, valaki
meg akar viccelni, morfondíroztam magamban.
– Ja, közben mennem kellett a konyhára! –
szólt lihegve Pista bácsi a gondnok.
– Mi a baj? – tértem a lényegre rögtön.
– Telefonált a házmestered a munkahelyedre,
onnan meg ide, hogy rögtön menj haza, mert a lakásodból folyik ki a víz és
csorog le a lépcsőn… Biztos nyitva felejtették a csapot a lakásban!
– Az nem lehet, én néztem át a lakást,
lekapcsoltam mindent, az összes csapot elzártam.
– Biztos nem maradt semmi nyitva?
– Az lehetetlen. Mikor megy a legközelebbi
vonat Pestre? – kérdem fülig pirosan, és nagyon izgatottan.
– Hát a délutánit már lekésted, hogy este
mikor megy azt nem tudom, de holnap reggel korán van egy gyorsított, ami csak
két helyen áll meg.
Este a biliárd parti helyett a feleségemmel
kaptam össze. Mérges voltam, hogy engem hibáztat.
– Felelőtlen vagy, mindig is az voltál. Most
meg rám kened a bajt, nem én miattam, kell hazautaznod, sajnálod az esti
játékaidat...
– Jó, jó tudom mindig neked, van igazad.
Éjszaka nagyon rosszul aludtam, többször víz
csobogására ébredtem. Bizonyára már lejött a harmadikról, végigfolyik a
lépcsőházon, most tart a kapu felé. Lehet, hogy már az utcára is kifolyt?
Korán reggel fáradtan keltem fel, rohantam a
tihanyi vasútállomásra.
– Pestre kérnék egy jegyet. Köszönöm! Kérem,
ezzel délután vissza is jöhetek?
– Nem jöhet. Mért nem olyat kért, ami vissza
is szól, már lebélyegeztem, nem tudom kicserélni.
– No, mindegy, csak már otthon lennék!
– Miért akar otthon lenni, nem jó itt a
Balatonon magának? Ilyen szép tiszta Balaton-víz ritkán van.
– Igen, igen! – dadogtam, s közben az éjszakai
álmom jutott az eszembe.
– Tudja, kérem, folyik a lakásomból a víz, a
lépcsőház már biztos teli van!
– Na és az is baj? – A tűzoltóknak úgy sincs
semmi dolguk, majd kiszivattyúzzák a vizet. Ez a munkájuk! Különben is a
házmestere biztos elzárta már.
– Igen biztos, de a lak…
– Kérem mi is, szeretnénk jegyet váltani,
mindjárt itt a vonat!
– Jaj, de jó, legalább a vonat pontos!
A vonaton nagyon ideges lehettem, mert úgy
éreztem, hogy csigalassúsággal vánszorog a gyorsított. Mondtam is a kalauznak,
mért megy ez a vonat ilyen lassan, soha nem érünk a Délibe.
– Hát oda bizony nem érünk! – Jegyezte meg,
miközben kinézett az ablakon. – Nem is megyünk lassan ahhoz képest.
– Mihez képest?
– Ha ki kéne ugrania, biztos összetörne
keze-lába!
– Miért kéne kiugranom?
– Csak úgy mondom, nem lenne könnyű
megszökni a kalauz elől.
– Mit is mondott, hogy nem érkezünk a
Délibe? Az hogy lehet?
– Úgy lehet, hogy vágányzár van. Kelenföldön
mindenkinek ki kell szállnia a vonatból.
A hír ledöbbentett. Mikorra érek én haza
Zuglóba?
– Itt minden száraz! – állapítottam meg,
ahogy beléptem a lépcsőház ajtaján. Kettesével szeltem a lépcsőket felfelé. Már
majdnem azt hittem, hogy a lakáskulcsot Tihanyban felejtettem, mikor nagy
nehezen előkerült.
A fürdőszobában valóban állt a víz, de
minden csapot elzárva találtam. Lementem a házfelügyelőhöz.
– Na jó, hogy jön! – mondta köszönés helyett.
Azért telefonáltam, mert az alsó lakó reklamált, hogy beázik a mennyezete, és
mivel maga lakik felette, biztos, hogy öntől jön a víz.
– Valóban tőlem jön a víz, de nem tudom,
hogy honnan folyik, mivel minden csapot elzártam utazás előtt.
– Na, nézze meg jól a csempét, látja, hogy a
fugáknál szivárog a víz!
– Nem nagydolog, ettől még nyaralhatok
tovább.
– Ha megjavítatta, akkor igen!
– De kérem nekem beutalóm, van, ki van
fizetve, különben is várnak az üdülőben.
– Most délután elmegy a házkezelőségbe és bejelenti
a csőrepedést! Talán reggel kijönnek és megjavítják. De ajánlom, hogy az alsó
lakóval beszélje meg a dolgot, mert ott festeni kell.
A házkezelőségben udvariasan fogadtak, üljek
le és várjak a soromra.
– De kérem, nálam csőrepedés van!
– Akkor menjen ki, balra van a WC.
– Úgy értem a lakásomban van a csőrepedés.
– Akkor is várjon, látja, nem csak magánál
van baj!
– De ázik az alattam lévő lakó, –
próbálkozom újra.
– Na és, a fölötte lévő nem ázhat, ha
magánál van a csőrepedés.
– Én a Balatonról jöttem haza e miatt.
– Akkor meg pláne ráér – volt a kikacagó
válasz.
Jó félórai ücsörgés után végre, valaki szóba
állt velem. Újra elmondtam a történteket.
– Rendben van, holnap megnézzük.
– Nem lehetne most, mivel az esti vonattal
szeretnék visszautazni a családomhoz.
– Minden szakemberünk kint van munkán, a többi,
pedig szabadságon van.
– Hát jó dehogy jó, de mit tegyek most?
– Este az alsó lakótól elnézést kértem, hogy
a laká-somban csőrepedés van, de majd a biztosító ki fogja fizetni a
lakásfestést, – próbáltam vigasztalni.
Másnap hiába vártam, nem jött senki, bár
többször telefonáltam. A válasz csak, annyi volt minden esetben, hogy ne
türelmetlenkedjek, mert úgyis ki fognak menni a szerelők.
Így hát türelmesen vártam a lakásban és
figyeltem, hogy a falból milyen szépen, kényelmesen szivárog a víz.
A házkezelőséget kevésbé érdekelte lakásom
vízállásjelentése, melyet minden alkalommal igyekeztem velük közölni. Elutazni
nem mertem, hátha kijönnek, és mégis csak történik valami.
Másnap délután megjelent két szakember és
megállapították, hogy csőrepedésről van szó. De mivel az a falban van, előbb
vetessem ki a kádat, a csempét szedessem le, vagyis tetessem szabaddá a
csővezetéket, s ha ez megtörtént, akkor szóljak újra a házkezelőségnek. Ha rám
kerül a sor, majd megint kijönnek.
– Nem lehetne mégis valamit tenni? – s
miközben ezt mondogattam papírpénzt, csúsztattam az egyik szerelő zsebébe. Ő
úgy csinált, mintha észre sem vette volna a dolgot, nagyot köszönve eltávoztak.
Ma már zárva a házkezelőség, hiába is mennék
oda. Másnap reggel én voltam az első. Elmondtam, mit mondtak tegnap a szakemberek.
Igen, tudnak róla, nyugodtan menjek haza és várjak, mert küldeni fogják a
kőműveseket.
Mit tehettem: hazamentem, vártam és vártam
(megint elment egy nap). Aztán a következő reggelen szétverték a fürdőszobámat,
a kádat kitették az előszobába. A csempét leverték, a repedt csővezetéket
szabaddá tették. Azután összeszedve szerszámaikat elvonultak. Újabb
telefonálás.
– Igen tudjuk, csak a szerelőnk még nem
fejezte be az előző munkát, de lehet hogy holnap, vagy holnap után már ott
lesz!
Ez borzasztó. Elkeseredésemben egy
kalapáccsal elkalapáltam az ólomcsövet. Na végre, most nem folyik a víz. Úgy
döntöttem, hogy azonnal visszautazom a Balatonra. De a lelkiismeret megszólalt
bennem: csak vissza kéne menni a házkezelőségbe, hátha ki akarnak jönni a szerelők.
Csúnya dolog lenne, ha zárt ajtót találnának.
Az irodában közölték velem, hogy ha
elmegyek, az ajtót nyitva kell hagynom, vagy a kulcsot a házfelügyelőnél kell
leadnom.
Hát jó, akkor maradok, most már úgyis
mindegy. A nyaralásomnak befellegzett. Másnap újra kijött egy szerelőmester és
rögtön közölte, hogy törjön el a keze annak, aki ilyen barbár munkát csinált a
vízcsővel.
Megpróbáltam megmagyarázni a helyzetet, de
nagyon mérges volt és ott akart hagyni. Ő nem dolgozik mások után! Némiképpen
akkor engedett egy kicsit az idegessége, mikor a zsebébe gyömöszöltem egy kis
papírt, amit pénznek neveznek.
Meg is állapodtunk abban, hogy ha
visszajöttem a nyaralásból, akkor keresem fel, és mindent meg fog csinálni.
Visszacipeltük a fürdőkádat, azután mindent
elzártam és sietve visszautaztam az üdülőbe.
Hogy mi van a lakásban azt nem mertem
elmondani a feleségemnek, hadd érje őt is egy kis meglepetés.
Még az éjjel dacból megfürödtem a
Balatonban, mert másnap már jött értünk a vállalati busz.
– Hé, törpepapagáj! – Te aztán jól leráztad
a családot, hogy egyedül maradhass otthon.
Inkább ne kaptam volna beutalót. Ja, még
ajándékot is elfelejtettem venni a szakszervezetis kislánynak, igaz pénzem sem
maradt.