Nyugalomképzés

      Igenis, nagy szükségünk van nyugalomképző intézetre. Ez egy percig sem lehet vitás. Azt hiszem minden kedves olvasó egyetért ezzel.
      Sőt továbbmegyek, az egyetemeken is rendszeresíteném a nyugalomképzés magas színvonalát. Ennél is továbbmegyek és önálló nyugalomképző egyetemi fa-kultást indítanék. De az egyetemre is csak azt engedném felvételizni, aki a nyugalomképző előkészítőt elvégezte, és erről megfelelő tanúbizonysággal és maximális nyugalom-mal rendelkezik.
      Itt van például Alvath Ottó, aki csak túlfűtött nyugalommal vette tudomásul, hogy csak az idegképző szakra vették fel, pedig őt valójában csak a nyugalom érdekli. De hiába is kilincselt szegény gyerek a protekció után: nem talált ismeretségi körében olyan nyugalmas embert, aki nyugalmával be tudta volna segíteni a nyugalomképző szakra. Azért annyit sikerült elintézni Alaszkában élő névrokonának, hogy ha Ottóka végez, és kellő nyugalomra tesz szert, akkor a nyugalomképző intézet majd alkalmazza, vagyis munkájára igényt fog tartani, nagy valószínűséggel külsős munkakörben. De ehhez kellőképpen begyakorolt nyugalomra lesz szüksége. Mert az intézet csak olyan munkatársakat alkalmaz, akik kellő, és jól megalapozott nyugalmi háttérrel rendelkeznek.
      Ottó, aki példás nyugalomban élt, annak dacára, hogy voltak gyengéi, amiről nem szívesen beszélt, de látszott rajta. Sima, napbarnított arcán egy-két ránc húzódott meg elég alattomosan, és magas homloka felé közeledett. Ahogy a ráncok felfelé való kúszását sem érti, ugyanúgy nem értette azt sem, hogy a tankönyv beszerzések miért hatnak rá idegesítően? Mikor is betért egy belvárosi tankönyv szaküzletbe. Az elárusító hölgy nagyon kedvesen közölte vele az árakat.
      Kissé meglepődött, bár ez nem volt jellemző rá, ezért aztán tétovázott pár másodpercet, mire a rendkívül bájos kisasszony hozzátette, hogy a külvárosi tankönyv üzletekben ezeket a tankönyveket sokkal olcsóbban lehet megkapni.
      – Igaz – mondta az eladó, – hogy bár ugyanazok a tankönyvek, de mégsem ugyanazok csak külalakra, ugyanis az a helyzet, hogy az anyaga más és más. Majd az egyetem tanárai, vagy netán a dékánja fogja megmondani, hogy miből tanuljon az osztály. De ő azt tanácsolja, addig ne vegye meg a könyveket, míg el nem kezdik az okítást. De még az is lehet, hogy mire az előkészítőt elvégzi, addigra egyéni, testre szabott egyedi tankönyvek, kerülnek forgalomba. – Természetes ugyanazon a címszó alatt. Ez vonatkozik az előkészítő tankönyvekre is, – csicseregte mosolyba fulladó arccal.
      – Tehát ez azt jelenti, hogy minden tanulónak más és más tankönyve lesz?
      – Nem egészen pontos a megfogalmazása, mert a tankönyvek borítója mindnek egyforma. Ez azért fontos, hogy a diákok között ne alakuljon ki különbség.
      Ottókának sikerült az ideg ingerképzését leszo-rítania minimumra, így hát köszönés helyett bárgyú mosollyal búcsúzott a határtalan kedvességgel bíró hölgytől, akinek is végül köszönheti, hogy nem ugrott be a vásárlásba.
      Az előkészítő vizsga simán ment, minden erőltetés nélkül, a nyugalomra gondolva vizsgázott. Csak azt kérdezték tőle, ki ajánlotta be az egyetemre. Ottó minden energiáját latba vetette az igazság érdekében, csak annyit mondott nagy nyugalommal, természetesen fél vállról, hogy az idegképző intézet igazgatója, aki jó barátja a nyugalomképző intézet főigazgatójának.
      Az egyetemi évek nagy nyugalomban teltek. A mi Ottónk türelmesen végigülte az egymás után következő tanéveket. A nagydoktori disszertációját is nagy hideg-vérrel, az idegesség legcsekélyebb jele nélkül sikerült meg-írnia, és ugyanolyan nyugalomban is védte meg. Olyannyira belejött szakmája szeretetébe, hogy a doktori kinevezése után még privát tanítványokra is pazarolta drága idejét. Bár ez nem egyezett nyugalma szeretetével.
      Sajnos, kis hazánkban hiába oktatják magas fokon a nyugalom szerzés technikáját, abszolúte nem vagyunk alkalmasak megtanulni és alkalmazni ezt a csodálatos vívmányt. Ottókát bizony ez a jelenség nagyon elkeserítette, de nem azért végezte el a nyugalomképzőt, Summa cum laudaeval, hogy túl könnyen kihozzák a sodrából. Bár agya nyugalmi állapotban maradt, mégis úgy érzi, hogy valami nincs rendjén, a nyugalma terén.
     Ottó nem is érti igazából, hogy miért izgágák az embertársai, ha netán az orvosi rendelőben várni kell egy- két órát. Mindenki izeg-mozog, betegtársakkal együtt kritizálják az orvost, miért foglalkozik egy beteggel olyan sokat? Vagy két beteg között mit csinál olyan sokáig, biztos az asszisztensével trécsel, netán magánprogramot bonyolít!
      Ottó számára mind ez érthetetlen, mire való ez a nagymérvű idegesség? Miért nem lehet szépen, türelmesen végigvárni, míg ránk kerül a sor. Feltételezhető, hogy az idegképzőben jobban dolgoznak a munkatársak, hatékonyabb módszereket használnak Mint például a gyakori áremelés, vagy az SZTK rendeléseken való tömeges összejövetel. Persze az sem lenne rossz megoldás, ha időpontra menne a beteg az orvosához. De akkor meg az lenne a baj, hogy sokan voltak a buszon, vagy csak késve jön, és akkor meg a beteg késik el a megadott időpontról. Az orvos meg hiába vár! Na, persze ezért van a nyugalomképző intézet, hogy ezeket a kérdéseket megoldja. Ellentétben az idegképzővel. Most hallottam éppen, hogy az idegképző egy új szolgáltatással bővült, itt foglalkoznak majd az idegkikészítéssel, és egyenes utat terveznek a városmajori szív klinikára.
      Barátunkká nőtt ifjú munkatársunk komótosan besétál reggel kilencre az intézeti munkahelyére, majd kényelmes kávézás után, olyan beszélgetésbe kezd a főnök titkárnőjével, mely a kávé dopping hatását enyhíti, oly annyira, hogy teljes nyugalommal megkezdhesse lét-fontosságú napi programját. Mivel ő külsős munkatárs, így a napi feladata, hogy a városban sétálgasson és figyelje az emberi türelmesség bizonyos határait. Nem kell mást tennie, csak a megfigyeléseiről jelentést készíteni az intézet papír gyűjteményébe, amit majd idővel feldolgoznak a papírgyárak, de addig is a raktározási feladatokat ellátó kollégák őrzik szigorúan titkos feladatként.
      A jó levegőtől pirosló arccal, a nyugalom teljes biztonságával, fáradtságát eltitkolva ért este haza. Majd vacsorája elfogyasztása után, kanapéján elnyúlva barátnőjéért telefonált, hogy jöjjön hozzá, mert bizony ő az egész napi munka után nagyon fáradt. Jó lenne, ha sietne, mert a holnapi vacsorát meg kéne főznie, és a tízórait még este be kell készíteni a táskájába. De hazakísérni nem tudja, mert pihenésre van szüksége a holnapi nagy hajtáshoz, és a kimerítő nagy nyugalomhoz.
      A hűséges és kitartó barátnő, miután letette a telefont, valami olyat talált mondani, ami felért egy felvételi vizsga kiváló eredményével, és soronkívüliséget biztosít az képzőbe.
      Mindezeket figyelembe véve, felteszem önöknek a kérdést, ugye belátják, hogy kis hazánknak milyen nagy szüksége van az Országos Nyugalomképző Intézetre.
      Nem szeretném, ha külföldi országok rosszallóan néznék eme hiányosságunkat, és emiatt valami hátrányos megkülönböztetés érné kis hazánkat.