A kutyafáját

  A repülőtér bemondója torz hangján közölte, hogy a hágai gép harminc percet késik.

  – A kutyafáját neki! – Ráértünk volna még kényelmesen idekocsikázni. Igazán megmondhatta volna az ismeretlen telefonáló, hogy késni fog a gép. Így lett volna tökéletes az információja.

  – Nem kívánsz túl sokat, Kajla? Nem elég neked, hogy közlik mikor és hova érkezik a szajré, még azt is tudni akarod, hogy mennyit késik a gép?

  Az utasok zöme a zöld folyosót választva hagyja el a kijáratot.

  – Süsü, láttál valami gyanúst?

  – Nem én, ha csak azt nem, hogy az egyik utas feltűnően csinos...

  – Ne marháskodj megint, a főnök úgy le fog tolni minket, mint egy parasztgatyát. Valamit már kellene  produkáljunk, ez így nem mehet tovább, hogy minden hónapban a reptérre küldenek minket, mert valami barom azt telefonálja, hogy a hágai géppel fű érkezik!

  – Látod még Digó sem talál soha semmit, pedig jobb a szimata, mint a miénk.

  – Ez igaz, de hát akkor is mi értelme lenne a rendőrség eszét iderendelni? De nézd csak, milyen jóképű farkaskutyát hoz a csomaghordó szalag...

  – Ez aztán hamis kutya, hű de mérges mindenkire, Digóra még vicsorit is, jól fel van paprikázva. A mi szimat kutyánk nyomába sem jöhet. Most már Digó is rákezd az ugatásra – maradj már nyugton! Inkább a drogot keresnéd, mint csinálod itt a műbalhét!

  – Te Kajla, visszajött az a bomba, csinos nő, látod, egyenest a farkaskutyához megy. Figyeled? – neki szót fogad...

  – Hát persze, biztos az övé. Digó maradj már, ne ugass, inkább dolgozz!

  – Mi van Süsü, ráragadt a szemed a piros ruhára?

  – Kajla, emlékszel arra, hogy a múlt hónapban is hozott a hágai gép egy kutyát, sőt még a megelőző hónapban is utazott kutya ezen a járaton.

  – Tényleg, de nem farkaskutyák voltak s főleg nem, ilyen csinos nő kíséretében. Ha jól emlékszem, már pedig jól emlékszem, mert Digó akkor is nagyon ugatott, az egyiket egy fiatal göndör hajú tinédzser kísérte, a másikat pedig egy idősödő úr.

  – Semmi gyanús a csomagokban, pedig minden bőrönd kint van már. Te Süsü, minket megint átvágtak!

  – Inkább azt magyarázd el nekem őrmesterkém, hogy vajon miért haragszik a Digó minden ketrecben érkező kutyára?

  – Tudhatnád, hogy a nagykutyák nem bírják egymást.

  – De volt köztük kiskutya is...

  – Az igaz, de Digó nagykutyának nézi azt, aki külön ketrecben repülőn érkezik, hát az csak nagykutya lehet...

  – Már megint szellemeskedsz, de nézd csak, hordár tolja ki. Kicsit nehéznek látszik, a hordár is nehezen emeli a kocsijára. Megnézem közelebbről, hogy teszi be az autóba.

  A kutya megnyugodva végignyúlt a hosszúkás ketrecben, mint aki nem először utazik. A parkoló felé veszik az irányt. – Nem értem, miért nem áll a kocsi a bejárat elé  elmélkedik Süsü magában.

  A csinos nő bekopog egy csukott Barkas ablakán, majd egy férfi dugja ki a fejét... – így messziről fiatalos, kócos fejnek tűnik, mintha már láttam volna valahol... Közben a hordárnak segítve emelik a ketrecet a kocsi hátuljába. – Megvan...! – kiált fel Süsü, csak úgy magában persze – ez a gyerek kísérte a múlt hónapban a kutyát, ami szintén Hollandiából jött. – Homlokára csap és rohan a kocsijához.

  – Fene ezt a sok talicskát, most akar mindenki egyszerre elindulni! Na, végre, a nyomában vagyok. Hűha, Kajla meg ott vár engem. Halló, halló – Süsü hívja Kajlát – Mi a fenéért nem válaszolsz? Itt Süsü, Kajla jelentkezz... hol voltál eddig, hogy nem válaszolsz? - Ha ilyen figyelmetlen vagy, még közrendőr sem lehet belőled...

  – Ne morogj, itt vagyok már, na mi van?

  – A Ferihegyi úton haladok a város felé, követek egy szürke Barkas autót, ez viszi a kutyát és a szépséget...

  – És ezért mész utána?

  – Persze, mert a kocsiban felismertem azt a fiatal fiút, aki a múlt hónapban érkezett Hágából és szintén egy kutyát hozott. – Emlékszel, amikor kibolondítottak a reptérre minket. A rendszám MWM 969, nézz utána rögtön és szólj vissza! Én követem őket, oké?

  – Yes sir...

  – Hova a csodába mennek? Már keresztül mentünk a városon, Pomáz irányába haladunk, remélem nem vettek észre, és megint hülyét csinálnak a rendőrségből. Na végre megvan a rendszám Kajla?

  – Nincs!

  – Az hogy lehet? Már ezt sem lehet rád bízni?

  – Azért nincs meg, mert ilyen rendszámot nem adott ki a közlekedés-rendészet.

  – Tehát azt mondod hamis, gondolhattam volna.

  – De nehéz a felfogásod Süsü!

  – Most mit csináljak, menjek elébe és állítsam meg, vagy figyeljem, hogyan mennek le a térképről?

  – Akkor te is lemész a térképről, világos Süsü? Meg kell tudni hova mennek!

  – Kajla te meg, addig szerezz egy házkutatási parancsot. Most meg mit csináljak? – behajtanak az erdőbe. Nem mehetek kocsival utánuk, mert akkor rögtön észrevesznek, leállok itt a szélén, a fák között. Gyalog nézek utánuk... Igen, jól látom, egy másik kocsi várakozik rájuk. Ha jól nézem, ez valami ARO, azt hiszem román gyártmány. Csak ki ne szúrjanak, még egy kicsit közelebb kell mennem, hogy lássam, mi történik. A fene ezt a sok recsegő falevelet, már mind sárgul és hullik. Halló, te rendőrség szégyene, jól figyeljél Süsü bácsira! Úgy látom, áttették a kutya ketrecét a másik kocsiba, a kutya már nincs benne, azt pórázon elvezették pisilni. Az ARO most kifelé tart az erdőből.

 – A rendszámát mondd már te nyomott nyomozó.

 – Úgy látom... nem látom...

 – Ezt nem teheted velem! Guvaszd ki a szemedet, különben is régen mondom, vegyél szemüveget, vagy cseréltesd ki a szemedet valami normálisra.

 – Megvan, te türelmetlen mitugrász! Jegyezd és nézz utána sürgősen AOE 174, vetted?

  – Oké maradj a nyomában.

  – Te jó ég, most mit csináljak? Két irányba megy a két autó. Gyorsan a kocsimhoz... Az ARO után osonok óvatosan. Úgy látom, hogy a kutya a nő társaságában a Barkasban maradt, csak a ketrecet viszi a másik autó. Most észak felé veszik az irányt. Halló, te elvetemült gazfickó, miért nem válaszolsz? – és még te mered magad rendőrnek titulálni, rosszabb vagy mint egy újszülött, az legalább ordít, de te mit csinálsz? – csak hallgatsz.           Már Kemese felé tartunk, egyenest a skanzennek veszik az irányt. Nagyon óvatosak, s milyen pontosan betartják a kreszt. Bezzeg a Barkasszal nem ilyen lassan mentek. Mindig azt mondtam, hogy azokat az autósokat kellene igazoltatni, akik nagyon is szabályosan közlekednek.

  – Na végre, te Isten átka a nyakamon, miért ilyen béna emberrel kell dolgoznom...?

  – Ne papolj már annyit, hanem figyelj te nagy okos, tudod ki ez az ember?

  – Mit tudom én, nekem sem kell mindent tudnom...

  – Ez az ürge a skanzen gondnoka, a neve Szabadkay Zsombor, aki lakik Kemese, Gally utca 7-ben.

  – Ez eddig világos, mert most is oda tart a kocsi, vagyis egyenesen a skanzenben áll meg egy tájház előtt. Vajon minek viszik be a kutyaházat? – csak nem ez is régiség számba megy errefelé? Menjek be utánuk, legalább Digót hoztam volna magammal, legfeljebb agyonütnek. De, akkor mi lesz veletek magyar rendőrök. Te Kajla, hallasz egyáltalán?

  – Persze, hogy hallak, de főleg azt , hogy mennyire remegsz, amikor intézkedni kell. Megbeszéltem már, hogy a kemesei kapitányság küldje oda a járőrkocsit segíteni neked, de hamarosan én is ott leszek!

  – Na még ez hiányzik, le akarod aratni a dicsőséget?

  – Akarja a fene. De a szabályzat előírja, hogy két személy kell az igazoltatáshoz, meg a házkutatáshoz. Különben a kemesei kollégák hozzák a házkutatási parancsot.

  – Semmi mozgás, néma csend.

  – Legalább azt figyeld, amit kell!

  – Ne magaddal tévessz össze, de úgy hallom jön egy kocsi szirénázva. Hát ezek, hogy lehetnek ilyen barmok, felhívják magukra a figyelmet. Nektek hiába integetek, hogy csendben gyertek. Na most már mindegy. Menjünk be a házba, de nagyon gyorsan, mert meglógnak!

  Ezzel Süsü nagy lendülettel berúgja az öreg ház ajtaját.

  – Senki ne mozduljon, de a kezeket emelje mindenki magasba, mert kurva mérges leszek, különben ez a rendőrség!

  – De kérem...

  – Visszapofázás nincs! Itt a házkutatási parancs, fiúk nézzetek széjjel...

   – Ezt a kutya ketrecet mintha már láttam volna, de akkor egy mérges kutya volt benne, szép ketrec és milyen súlyos!– Ezzel megemelte a ketrecet.

 – Érdekes, ilyen kellene Digónak is csak nem ilyen nehéz.          Süsü átvizsgálta az egyedi gyártású kutyaházat.

 – Maga emelje fel rendesen a kezét, mert ha én emelem, meg fogja bánni! Na azért mondom. – áh, ennek dupla alja van! Talán azért, hogy a kutya pisit elnyelje, még nylon is van alul, de mi van még itt? Hát ez meg van, ezért ugatott Digó, a kábítószert jelezve, nem a kutya érdekelte és én még hogy leteremtettem szegényt. – na, kolléga urak, nyomjanak egy karperecet a fiúkra, és utána folytassák a ház átvizsgálását. Ha megmondják, hogy a többi füvet hol találjuk, előbb lekerül a perec a kezükről.– Néma csend, hát nem bánom, nekem így is jó. – Azt hittem, hogy soha nem érsz ide Kajla. Látod itt már minden rendben van...

  – Biztos? Én is körülnézhetek egy kicsit? Például az eresz és a nádtető között...

  – Csak nézzél, én már megtaláltam a lényeget!

  – Na nézz, csak ide őrmesterkém! – Érdemes volt egy kicsit körülnézni a létra tetejéről. Máshol az eresz alatt fecskefészek található, itt a nád és a gerenda között kábítószer fészkel. Azonnal zárasd be a skanzent és kérjél erősítést, ennyi jómadarat meg ennyi füvet nem lehet, csak úgy szállítani.

  – Már megtörtént, ha nem vetted volna észre.

  – Na jó, a többit elvégzik a kollégák.

  – Akármit kérdezek tőlük, nem akarnak válaszolni, csak ügyvéden keresztül. Hát így is jó!

   – Mit erőlködsz, ez a fiatal férfi nem is tud magyarul, a konzulját emlegeti állandóan.

   – Adok én neki olyan konzult, hogy megemlegeti, amíg él!

   –Végre, hogy megjöttek. A többit, majd a főkapitány-ságon elintézzük!

   –Te Kajla, de jó lesz, ezért a melóért biztos kapunk legalább két hét pihenőt. Bár a főnökből nem nézem ki, de hátha meglágyul a szíve.

   – Hát maguk mi a fenét csináltak ennyi ideig? Már három, de talán négy hónapja is van, hogy ezt a munkát kiadtam, nagy szerencséjük, hogy most sikerült valami eredményt produkálniuk, mert már azt fontolgattam, hogy ifjú titánokra bízom a nyomozást. Írják meg még ma a jelentésüket, és ne felejtsék beírni, hogy mennyi ideig dolgoztak ezen a sima ügyön. Most távozhatnak, – de el ne késsenek holnap reggel, mert valami fontos munka várja magukat! Nem szeretném, ha a nyomozóim fáradtnak látszanak.  Értették?

  – Igenis – mondták egyszerre, aztán összenéztek és a foguk között csak annyit, sziszegtek, hogy – a kutyafáját neki...